Mani kipihente magát – közel került a top 20-hoz

A szombati szabadnap után vasárnap reggel folytatta a 46. Dakar-rali mezőnye az idei versenyt, és nekivágott az utolsó hét távjának. A Szatmárnémeti Autonet Motorcycle Team motorosa, Gyenes Emánuel reggel, 5 óra 5 perckor hagyta el a rijádi gépparkot, de már majdnem delet mutatott az óra, amikor a speciális szakasz rajvonalára felállhatott. A pihenés és a…

Nagy sikere volt a japán bajnoknak Szatmáron

Nagy sikernek örvendett a karate-tanfolyam, amit az elmúlt hétvégén vezetett Szatmárnémetiben a japán sensei Nobuyuki Nukina (6. Dan karate wado-ryu). Mint arról beszámoltunk, a háromszoros japán karatéka már 2002-től Romániában él. Romániai feleségével 1997-ben, Japánban ismerkedett meg, egy évvel később, 26 évesen pedig ortodoxnak keresztelkedett Bukarestben. Nem titkoltan a „szamuráj mentalitás őrzője” és ő az…

Ellenfele lesz az Olimpiának az Olimpiától elküldött csatár

Már be is mutatták új csapatánál a nyáron nagy reményekkel hozott csatárt, Andrei Popot. A 26 éves labdarúgót augusztusban úgy mutatta be a Szatmárnémeti Olimpia VSK, mint a csatársor nagy reménysége. Előző csapatánál, a Dési Unireánál ugyanis korábban bizonyított: góljai sokat tettek hozzá, hogy a Szamos-parti alakulat a 2020–2021-es szezon végén feljusson a Liga 2-be,…

Kassáról hozták az idei első érmeket a Yakuza karatékái

A felvidéki Kassán kezdték meg a 2024-es versenyidényt a Yakuza Sportklub batizi szekciójának karatékái, akik tatamira léptek a több mint egy évtizedes múlttal rendelkező Michal Bozogáň Emléktornán. A nemzetközi megmérettetés 16. kiírásán 6 ország 47 egyesületének 498 karatékája küzdött meg, a Soós Róbert edző által elkísért hat szatmári sportoló pedig a kumite próbákban mérkőztek meg.…