Nem sikerült a bravúr a Nagykárolyi Victoria VSK asztaliteniszező lányainak, ugyanis a Szuperliga elődöntőjének visszavágóján, Konstancán is verséget szenvedtek.
Mint ismeretes, Mircea Podoba edző tanítványai két héttel ezelőtt idehaza 3–0-ra kaptak ki a CSM Konstanca első számú csapatától. Mégis, a nagykárolyiak bíztak abban, hogy fordítani tudnak, ráadásul Madarász Dóra, Fazekas Mária és Dari Helga egy óriási siker után érkeztek a tengerparti városba, hiszen egy héttel ezelőtt nagyot küzdöttek a Budaörs játékosaiként az Európa Kupa negyeddöntőjében. A spanyolországi 3–1-ről fordítva 3–0-ra verték Magyarországon az Universidad de Burgos csapatát, és jutottak a kontinentális sorozat legjobb négy csapata közé.
Podoba nem titkolta, hogy bízott abban, hogy a tanítványai a román élvonalban is meg tudják ismételni ezt a bravúrt, viszont a kimerültség rányomhatta a bélyegét a lányok teljesítményére. Madarász Dóra három szettben kapott ki Téglás Andreától (7:11, 8:11, 6:11), majd Dari Helga nagyot küzdött az ifjúsági világbajnoki ezüstérmes, és Európa-bajnok Elena Zahariaval, de négy szettben ő is vesztett (10:12, 13:15, 11:7, 7:11), végül Bálint Bernadett is kikapott három szettben Bianca Mei-Roșutól (6:11, 9:11, 9:11).
Marad viszont a vigasz Podobának, hogy a harmadik Szuperliga-idényben is az ország legjobb négy női csapata között van a Nagykárolyi Victoria VSK. Az előző két idényben döntőt játszottak a lányok, és ezüstérmet szereztek, idén pedig a bronzérmet jelentő 3. pozícióban zárnak.
Pesek Attila




