Az elmúlt időszakban ismét remek eredményekkel hívták fel magukra a figyelmet az LPS Szatmárnémeti sakkozói, akik két rangos versenyen is bizonyították felkészültségüket és tehetségüket. A szatmári fiatalok és edzőik munkáját számos dobogós helyezés és kiemelkedő teljesítmény igazolja.
Taroltak a szatmáriak a Salina Turda Kupán. A nemzetközi rapid sakkversenyként megrendezett tordai megmérettetésen idén is kiváló körülmények között szervezte meg a sakkélet ismert és elismert személyisége, Marin Fântână mérnök.
A 13–18 évesek főversenyében az LPS sportolói dominálták a mezőnyt. A tornát a mindössze 15 éves Marian Mureșan nyerte meg, aki nemrég osztályelsőként fejezte be a nyolcadik osztályt. Az élmezőnyben végzett továbbá Ionuț Iuga az 5., Amalia Zamfirache a 6., míg Andrei Năsui a 7. helyen. Külön figyelemre méltó Amalia teljesítménye, aki fiúkkal versenyezve érte el ezt az eredményt.
A lányok versenyében Noelia Cristurean szerezte meg az első helyet, miközben az összesített rangsorban a nyolcadik helyen végzett. Testvére, Andreea Cristurean különdíjas lett.
Beszédes adat, hogy az összesített tabella első nyolc helyezettje közül öt az LPS Satu Mare versenyzője volt.
A 12 évesek kategóriájában Alex Pașca verhetetlennek bizonyult: valamennyi partiját megnyerve megszerezte az első helyet, ráadásul ő volt az egész verseny egyetlen résztvevője, aki maximális pontszámmal zárt. A dobogó harmadik fokára Lucas Nocigan állhatott fel.
A 8 évesek mezőnyében Balog Ronaldo diadalmaskodott. A fiatal tehetség egyben Románia bajnoka is korosztályában, és hamarosan az ország színeiben indulhat a rodoszi Európa-bajnokságon.
Szatmári sikerek Kolozsváron is
A Cluj Napoca Chess Weekend versenyen szintén kiváló eredmények születtek. Az összetett versenyt Alexandru Stanciu tanár nyerte meg.
A fiatalok közül Patrick Dunca a 6. helyen végzett.
Maia Moldovan a 13. helyet szerezte meg. A 2025-ös Országos Iskolai Sportolimpia érmese továbbra is nagy elszántsággal dolgozik, hogy visszatérjen ahhoz a formához, amely korábban már számos szép eredményt hozott számára.
Pesek Attila




