Egy héten át ismét a sakkélet egyik fontos romániai központja volt Szatmárnémeti: augusztus 10. és 16. között rendezték meg a XIII. Szatmári Nemzetközi Sakkfesztivált. A FISSM 2026 idei kiadásán romániai és külföldi versenyzők ültek asztalhoz, a kezdő korosztályoktól egészen a nemzetközi címekkel rendelkező játékosokig.
A fesztivál legfontosabb eseményei közé tartozott a nemzetközi mesteri normáért kiírt zárt torna, valamint a népes, 115 résztvevőt felvonultató U2200-as Open. A szervezők a gyermekekre és az utánpótláskorú sakkozókra is kiemelt figyelmet fordítottak.
A tíz játékost felvonultató A-torna kilenc fordulón keresztül zajlott Berger-rendszerben, 2235-ös átlagos Élő-pontszámmal. A mezőnyben két nagymester, egy nemzetközi mester, valamint FIDE-mesterek és kandidátus mesterek is helyet kaptak, így a résztvevőknek minden fordulóban komoly kihívással kellett szembenézniük.
A verseny végén a lengyel Bruno Stachowiak végzett az élen, 5,5 ponttal. Ugyanennyi pontot szerzett a LPS Szatmárnémeti színeiben induló FM Alexandru Ovidiu Stanciu is, ám a holtverseny eldöntése után Stachowiak szerezte meg az első helyet.
A dobogó harmadik fokára CM Matei Teodor Dodoi került 5 ponttal, ugyancsak 5 ponttal zárt CM Tudor Gabriel Dănilă és FM Sasha Matei Crăciun. A hatodik helyen IM Daniel Baratosi végzett 4,5 ponttal.
A szatmári sakk számára különösen figyelemre méltó Stanciu teljesítménye, aki végig versenyben volt a végső győzelemért.
115 sakkozó az U2200-as Openen
A fesztivál legnépesebb versenyét, az U2200-as nemzetközi Opent augusztus 13. és 16. között rendezték meg. A hétfordulós viadalon 115 sakkozó mérte össze tudását.
A mezőny élén végül CM Iulian Sabarez végzett, aki hét játszmából 6,5 pontot gyűjtött. Második lett Mihai Venețeanu 6 ponttal, míg az 5,5 pontos játékosok között FM Oleg Maximov, Bogdan-Andrei Ivăncescu, LPS Szatmárnémeti versenyzője, Marian Gabriel Mureșan, valamint a lengyel FM Ryszard Kasperek osztozott a következő helyeken.
Külön díjazták a korosztályokat és a különböző kategóriákat.
Az U2200-as Open összdíjazása 24 ezer lej volt. A szervezők nemcsak az összetett rangsor legjobbjait jutalmazták, hanem külön díjakat osztottak a különböző Élő-pontszám-kategóriák, valamint a korosztályok legjobbjainak is.
Az 1801–2000 Élő-pontos kategóriában Raul Cristian Codru végzett az első helyen, Francisc Olah és Sorin-Mihai Samu előtt.
Az 1601–1800-as csoportot a lengyel Marek Kulig nyerte Erdődi Péter Stefan és Balog Ronaldo előtt. Az 1451–1600-as kategóriában Alexandru Gabriel Chiș bizonyult a legjobbnak, őt Alexandru Coman és a lengyel Dorian Piatek követte. A 1450 Élő-pont alatti mezőnyben Dorin Gheorghe Sandea szerezte meg az első helyet Gheorghe Ioniță és Vlad Vasile Ionescu előtt.
A legfiatalabbak is remekeltek
A fesztivál fontos részét képezte az utánpótlásverseny, amelyben a legjobb gyermek- és juniorjátékosokat külön is díjazták.
A 8 éven aluliaknál a szatmárnémeti Balog Ronaldo nyert 4 ponttal, Vasyl Dordiak 3, Alexandru Petru Răchișan pedig 2 ponttal végzett.
Az U10-es korosztályban Matei Liga és Szabó Viktor egyaránt 4 pontot szerzett, a harmadik helyet Sofia Ayana Vălean szerezte meg 3,5 ponttal.
Az U12-esek között Alexandru Daniel Pașca bizonyult a legjobbnak 4,5 ponttal. A második Mara Grama, a harmadik a lengyel Karolina Mala lett, mindketten 3 ponttal.
Az U14-es kategóriát Patrick David Dunca nyerte 5 ponttal, Marek Kulig 4,5 ponttal lett második, míg George Milașan szintén 4,5 ponttal a harmadik helyen zárt.
A veteránok S65-ös kategóriájában magyarországi játékosok szerezték meg az első három helyet: az élen IM Mészáros András, mögötte Béres Ferenc és Pál Ferenc végzett.
Szatmárnémeti továbbra is fontos állomása a sakkéletnek
A XIII. Szatmári Nemzetközi Sakkfesztivál ismét igazolta, hogy a városnak helye van a nemzetközi sakkversenyek térképén. A külföldi résztvevők jelenléte, az Open magas nevezési száma, a nemzetközi mesteri normáért kiírt torna erős mezőnye, valamint a gyermekek és juniorok nagy száma mind azt mutatja, hogy a rendezvénynek stabil helye van a régió sakkéletében.
A nemzetközi mesteri tornát a Szatmárnémeti Olimpia VSK és a „Șah în Școală” Program, az U2200-as Opent pedig az Olimpia VSK, az ACS Someș Șah Szatmárnémeti és a „Șah în Școală” Program szervezte. A versenyek technikai lebonyolítását Ciprian Sorin Muntean versenyigazgató irányította, a bírói feladatokat Radu Cătălin Chirilă főbíró, Ciprian Sorin Muntean helyettes főbíró, valamint Dănuț Pop és Antoniu Deliman látta el.
A szervezők ezúton is köszönetet mondtak a versenyzőknek, edzőknek, szülőknek, bíróknak, önkénteseknek, partnereknek és támogatóknak, akik hozzájárultak a fesztivál sikeréhez.
A szatmárnémeti sakkfesztivál pedig jövőre is folytatódhat, a szervezők célja pedig változatlan: még több versenyzőt a városba csábítani, magas színvonalú versenyeket rendezni, és minél több gyermeket megismertetni a „gondolkodás sportjának” világával.
Pesek Attila



