A klasszikus sakkversenyen szerzett bajnoki cím után további két éremmel tértek haza az utánpótlás korosztályos csapatbajnokságról a Szatmárnémeti Sportlíceum sakkozói.
Mint arról beszámoltunk, a Cristurean-ikrek, Noelia és Andreea, illetve a 7 éves Vălean Sofia megnyerték a 10 évesek bajnokságát.
A folytatásban a rapid-sakk megmérettetésén is asztalhoz ült a három lány, és ismét nagyot alkottak. Már az első fordulóban szembe kerültek Iași csapatával, akik ezúttal visszavágtak a szatmáriaknak, de csak 2–1-re tudtak nyerni. A mieink egyetlen győzelmét Noelia jegyezte, aki legyőzte az Európa-bajnok Maria Anistoroaeit.
A folytatásban viszont nem volt megállás: a LPS sakkozói legyőzték az Alcor Bukarest, a CSM Konstanca, az Universitar Bukarest, a CSM Ploiesti és a Temesvári CSS 1 csapatait, így végül a jól megérdemelt ezüstérem került a nyakukba.
Végezetül a blitz-versenyen is a moldovai lányok voltak az első számú ellenfelek, de ezúttal döntetlennel zárul a két csapat küzdelme. Mégis a Iași lett a bajnok a jobb pontkülönbségnek köszönhetően, így a Noelia, Andreea, Sofia hármas a dobogó második fokára állhatott fel.
Arról beszámoltunk, hogy a LPS egyes sakkozói csak úgy tudtak részt venni a bajnokságon, hogy más csapat színeiben ültek asztalhoz.
Teo Anghelescu a Dinamo Bukarest 14 évesek csapatával három bajnoki címet szerzett (a rapid-sakkban mind a 7 meccsét nyerte).
Andrei Mintau a CSU Ploiești U20-as csapatával két bajnoki címet szerzett és a blitz-versenyben ezüstérmet szerzett.
Ștefania Sălăjan a Dinamo Bukarest U18-as csapatával bajnok lett a blitz-versenyben és további két ezüstérmet szerzett.
Petru Varabiescu az Arnia Chess IT Bukarest az U10-es csapattal bajnok lett a blitz-versenyben, ezüstérmet szerzett a klasszikus versenyben és bronzérmes lett a rapid-sakk megmérettetésen.
Marian Mureșan a Marosvásárhelyi CSS együttesével rapid-sakkban szerzett bronzérmet.
Cătălin George edző ezútán mérleget vont:
„Ez egy remek év volt a Szatmárnémeti LPS sakkozóinak. 13 éremmel tértek haza az utánpótlás korosztályos egyéni bajnokságról, 2 érmet szereztek a Sportlíceumok és Iskolai Sportklubok bajnokságán, 3 alkalommal álltak dobogón az utánpotlás korosztályos csapatbajnokságon, egy Európa-bajnoki cím egy kettős igazolású sportoló révén, egy Eb-ezüstérem és egy Európa-bajnoki negyedik helyzés. Minket ér a megtiszteltetés, hogy ilyen remek, jól nevelt gyerekekkel dolgozhatunk, akiknek szülei nagyon sokat segítenek.”
Pesek Attila




