Hétfőn rajtol a XIII. Szatmárnémeti Nemzetközi Sakkfesztivál, amely augusztus 10. és 16. között ismét a sakk hazai és nemzetközi mezőnyének egyik fontos találkozópontjává teszi Szatmárnémetit. A rangos eseménynek az Iparosotthon ad otthont, ahol a hét folyamán több mint 120 sakkozó ül asztalhoz.
A fesztivált a Szatmárnémeti Olimpia VSK szervezi, Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalának pénzügyi támogatásával, a „Sakk az iskolában” program partnerségével.
IM-norma a tét a főversenyen
A fesztivál első számú versenye, az A-torna már augusztus 10-én, hétfőn kezdetét veszi. A FIDE által elismert, zárt rendszerű viadalon tíz sakkozó kilenc fordulóban küzd meg egymással, a tét pedig nem kisebb, mint a Nemzetközi Mesteri (IM) norma megszerzése.
A több ország sakkozóit felvonultató mezőnyben magas színvonalú, kiegyenlített partikra lehet számítani.
118 sakkozó az Open tornán
A fesztivál legnépesebb versenyére, a B-tornára, augusztus 13–16. között kerül sor. A 2200-as FIDE Élő-pontszám alatti játékosok számára kiírt Nemzetközi Open iránt idén különösen nagy az érdeklődés: jelenleg 118 sakkozó nevezett.
A mezőny nemzetközi jellegét jól mutatja, hogy Románia, Magyarország, Lengyelország, a Moldovai Köztársaság, Ukrajna és India versenyzői is képviseltetik magukat. A szatmári közönség így nemcsak hazai, hanem több ország sakkozóinak küzdelmét is figyelemmel követheti.
A B-tornán összesen 24 ezer lej értékű pénzdíjat osztanak ki, emellett kupák, érmek és oklevelek is gazdára találnak. A szervezők az összetett mellett különböző Élő-pontszám- és korosztály-kategóriákban is díjazzák a legjobbakat, így a tapasztaltabb játékosok mellett a fiatal tehetségeknek is komoly motivációt jelent a verseny.
Villámsakk és „Sakk az iskolában”
A fesztivál programjából természetesen a gyorsabb tempójú sakk sem hiányzik. Augusztus 15-én, szombaton 9.30 órától rendezik meg a Nemzetközi Blitz-tornát, amelyre minden, a villámsakkot kedvelő játékost várnak. A rövid gondolkodási idő miatt ezek a partik különösen látványosak és izgalmasak lehetnek.
Ugyancsak szombaton, szintén 9.30 órától, kerül sor a „Sakk az iskolában” elnevezésű versenyre. A megmérettetés elsősorban azoknak a gyerekeknek szól, akik iskolai keretek között vagy hobbiszinten sakkoznak, és még nem rendelkeznek hivatalos játékengedéllyel.
A szervezők ezzel a versennyel is azt szeretnék elérni, hogy minél több gyermek fedezze fel a sakk világát, és a játék öröme mellett versenykörülmények között is kipróbálhassa magát. Az U8-as, U10-es, U12-es és U14-es korosztályok legjobbjait kupákkal, oklevelekkel és díjakkal jutalmazzák, ugyanakkor egyetlen résztvevő sem távozik üres kézzel: minden gyermek részvételi oklevelet kap.
A Chess.com-on is követhetők lesznek a partik
A szervezők arra is gondoltak, hogy a Szatmárnémetiben zajló küzdelmek ne csak a helyszínen legyenek követhetők. Az A-torna valamennyi partiját, valamint a B-torna első hét asztalán zajló mérkőzéseket élőben közvetítik a Chess.com platformon.
A XIII. Szatmárnémeti Nemzetközi Sakkfesztivál újabb bizonyítéka annak, hogy a megyeszékhely fontos szerepet tölt be a romániai sakkéletben. Egy héten keresztül nemzetközi mesterek, FIDE-mesterek, tapasztalt versenyzők, feltörekvő juniorok és amatőr sakkozók népesítik be az Iparosotthont.



