Közel 440 judoka gyűlt össze a szatmárnémeti Both Katalin Sportteremben, akik péntektől vasárnapig, nemzetközi edzőtáborban készülnek a honi, illetve nemzetközi idényre.
Az edzéseket – amin az U12-es korosztálytól felnőtt korosztályig képviselve vannak – a sportág jeles képviselője, az olimpiai ezüstérmes és háromszoros Európa-bajnok magyarországi cselgáncsozó, Ungvári Miklós, illetve a japán judó neveltje, Ken Kaida vezetett.
Utóbbi 2017-től él Magyarországon, és a Szatmári sporthíreknek magyar nyelven nyilatkozott:
„Igazából nem is számítottam volna erre, hogy ilyen sokan jönnek, de nagyon örülök hogy ennyi sokan jöttek.”
Pelcz Attila főszervező, a Szatmárnémeti Judo Master SK vezetőedzője elmondta, hogy az előző három év tapasztalatán felbuzdulva rendezte meg idén is az edzőtábort.
„Ez nyugaton működik, és úgy gondoltam, hozzuk be ide is. Azt látom, hogy működik, hiszen lehetőséget nyújt más nemzetiség, más iskola sportolóival is edzeni. Hat országból vannak, összekeveredik a harcstílus, és sokkal könnyebben lehet fejlődni. Innen nagyobb esély van a jobb eredmény teljesítéséhez. Évről évre fejlődik az esemény, és bízok benne, hogy jövőre tovább kell növeljük valahogy a harcfelületet. Habár most is 600 négyzetméter tatamit raktunk le, de ez is talán kevésnek bizonyul”
– mondta Pelcz.
Romániai, magyarországi, szlovákiai, lengyelországi, moldovai és ukrajnai egyesületek képviseletek magukat, a többség pedig nyilván azért jött, hogy tanuljon Ungvári Miklóstól és Ken Kaidától.
„Szeretnék átadni a jelenlevőknek a japán technikákat, de pluszban szeretnék átadni japán mentalitást is”
– tette hozzá a japán judoka, aki köszönetet mond a támogatásért, illetve Pelcz Attilának a csodálatos lehetőségért.
Ungvári Miklós egyébként már több alkalommal járt már Szatmárnémetiben, és ezúttal is szívesen jött a Szamos-parti városba.
„Nagyon örülök, hogy ismét itt lehetek Szatmárban. Mondhatom, hogy már judo nagyhatalommá nőtte ki magát a város. Már az öcsém is versenyzett itt. Örömmel látom, hogy ilyen sok gyerek, ilyen sok judoka van ebben az edzőtáborban, külföldről is. Minden elismerésem a szervezőknek, az edzőknek, hogy ismét össze tudták hozni ezt a fantasztikus tábort. Biztos vagyok benne, hogy mindenki el tud vinni magával valamit haza, amit majd később, a saját versenyzésében tud kamatoztatni”
– mondta a Szatmári sporthíreknek Ungvári, aki visszaemlékezett arra, hogy öccse, Attila, a ceglédi egyesület sportolójaként, gyerekként egykor nyert Unio Kupát Szatmárnémetiben, de 2024-ben az unokaöccse is nyert itt a korosztályában.
Az edzőtáborban egyébként jelen volt Florin Berceanu, a Román Judo-szövetség alelnöke, a péntek délutáni ünnepi megnyitón pedig Pelcz emlékplaketteket adott át Ungvári Miklósnak, Ken Kaidának, továbbá Kereskényi Gábornak, Szatmárnémeti polgármesterének, Magyar Lórándnak, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselőjének, illetve Simona Richter olimpiai bronzérmes judokának, és a nagyváradi Dan Fâşie egykori olimpikonnak, aki a közelmúltban a román válogatott edzője volt.
Pesek Attila



