Nagyszabású karateeseménynek adott otthont szombaton Szatmárnémeti. Az Avram Iancu Általános Iskola tornatermében Nyesti Csaba, az Okinawa SK Szatmárnémeti mesteredzőjének szervezésében rendezték meg az Asahi Dojo Nemzetközi Egyesület (ADIA) első nemzetközi bajnokságát, amelyet budo-szeminárium követett.
A rendezvényre összesen 123 sportoló érkezett Svédországból, Magyarországról és Romániából. A résztvevők között 43 inkluzív karatéka – autizmussal élő és Down-szindrómás versenyző – is tatamira lépett.
A program egyéni és csapat kata versenyszámokkal kezdődött, majd önvédelmi bemutatók és versenyek következtek. A napot egy késő estig tartó önvédelmi szeminárium és közös edzések zárták.
A verseny főbírói Nyesti Csaba (5. danos karate), Ziegler Csaba (6. danos ju-jitsu, Magyarország), Nicoleta Panait (2. danos kyokushin karate), Vasile Varga (6. danos karate) és Ioan Andrei Tripa (2. danos karate) voltak. Utóbbi Nyesti Csabával együtt az ADIA alelnöki tisztségét is betölti.
„Korábban számos alkalommal találkoztunk önvédelmi szemináriumokon. Most úgy gondoltuk, hogy azoknak is szeretnénk kedvezni, akik a tanulás mellett a versenyzésben is szeretnék kipróbálni magukat, ezért szerveztük meg ezt a bajnokságot”
– nyilatkozta a Szatmári Sporthíreknek Nyesti Csaba.
A szemináriumot Hanshi Nagy-Hinst István, az ADIA magyarországi, romániai és nagy-britanniai igazgatója, 9. danos ju-jitsu mester vezette. A rendezvény rangját emelte Kyoshi Lion Eriksson jelenléte is, aki a skandináv harcművészet egyik meghatározó alakja, valamint 7. danos fekete öves ju-jitsu mester.
A szakmai vendégek között szerepelt Ziegler Csaba is, aki a magyar ju-jitsu válogatott edzője és a Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség elnöke volt.
Pesek Attila




