Véget ért a Szatmárnémeti Olimpia VSK U15-ös női kézilabdacsapatának nyári edzőtábora. A junior III-as korosztály tagjai immár negyedik alkalommal készültek Aknasugatagón, ahol hat napon keresztül napi két edzéssel hangolódtak a szeptemberben kezdődő bajnoki idényre.
Nagy Flórián és Lucaci Dénes edzők tanítványai a Máramaros megyei üdülőtelepülésen elsősorban az erőnléti és állóképességi alapok megszerzésére, valamint a taktikai elemek gyakorlására helyezték a hangsúlyt. A délelőtti tréningeken fizikai felkészítés zajlott, míg délután a sportteremben labdás és taktikai gyakorlatokon dolgoztak a játékosok.
Az edzőtábor első felkészülési mérkőzését is magával hozta: az Olimpia VSK a Handbal Club Bizău U13-as együttese ellen lépett pályára.
„Nagyon hasznos mérkőzés volt, első meccsnek pedig tökéletes. Ezen a találkozón egyáltalán nem az eredmény számított, hanem az, hogy a lányok mérkőzéshelyzetben is gyakorolhassák az edzéseken tanultakat. Az idei keretben az avasújvárosi, túrterebesi és szatmári játékosok mellett négy, a Partium Kézilabda Programban részt vevő szilágysági, krasznai lány is csatlakozott hozzánk. Fontos időszak ez a csapat számára, hiszen az új játékosok beépítésén és az összhang kialakításán is dolgozunk”
– értékelt Nagy Flórián vezetőedző.
A szombaton véget ért edzőtáborban összesen 16 játékos vett részt. A csapat most hazai környezetben folytatja a felkészülést, heti három edzéssel készülve a várhatóan szeptember közepén rajtoló bajnoki szezonra.
Az U15-ös együttes számára már szerdán újabb felkészülési mérkőzés következik: Avasfelsőfaluban a Szatmárnémeti Atletik SK lesz az ellenfél.



