Erős mezőnyben mérette meg magát csütörtökön és pénteken a Szatmárnémeti Olimpia VSK junior III-as korosztályú női kézilabdacsapata. A szatmári lányok a HC Băban és a CSS 2 Nagybánya meghívására vettek részt a BSGmag.ro Kupán, amelyen négy máramarosi és egy zilahi együttes is pályára lépett.
Az új bajnoki idényre készülő U15-ös csapatot Nagy Flórián és Lucaci Dénes edzők irányították. A keretben avasújvárosi, túrterebesi, szatmárnémeti és szilágysági játékosok kaptak helyet. A tornán öt meghatározó játékos igazoltan hiányzott, Veres Nóra, Seres Csenge, Hajas Adrienn, Șelmenți Nikoletta és Büte Hilda távollétében azonban így is remekül teljesített az együttes.
A szatmáriak a csoportkörben magabiztos, 42–30-as győzelmet arattak a SHCS Farkasasszó 2022 ellen, majd a CS Marta Nagybánya elleni 25–20-as vereség után az Olimpia VSK a B-csoport második helyén zárt, és a bronzmérkőzésen folytathatta a szereplését.
A helyosztón ismét kiváló teljesítményt nyújtottak a lányok. A HC Valeria Motogna Zilah ellen 25–11-re nyertek, így megszerezték a torna harmadik helyét.
A szakvezetés bízik abban, hogy a hiányzó játékosok visszatérésével tovább erősödik a csapat, és a lányok a következő felkészülési mérkőzéseken, majd a bajnokságban is hasonlóan jó eredményeket érnek el.
A bajnoki idény várhatóan szeptember végén rajtol. A Román Kézilabda-szövetség a következő hetekben közli a bajnoki alapszakasz csoportjainak összetételét, valamint a versenyprogramot.
BSGmag.RO KUPA, NAGYBÁNYA – JUNIOR III
B-csoport
Szatmárnémeti Olimpia VSK – SHCS Farkasasszó 2022 42–30
CS Marta Nagybánya – Szatmárnémeti Olimpia VSK 25–20
Bronzmérkőzés
HC Valeria Motogna Zilah – Szatmárnémeti Olimpia VSK 11–25
Olimpia VSK: Molnár Kira Délia, Bogya Malvina, Ilyés Anett, Nagy Evelin, Reha Luca Amanda, Geng Barbara, Ványi Maia Kristina, Geng Boglárka, Cseh Melisa, Cseh Antónia.
Igazoltan hiányzott: Veres Nóra, Seres Csenge, Hajas Adrienn, Șelmenți Nikoletta, Büte Hilda.
Edzők: Nagy Flórián, Lucaci Dénes.



