Óriási volt a hangulat, és óriási csatákat vívtak a csapatok az év első jelentős teremlabdarúgó-tornáján, a pusztadaróci Winter Cup első kiírásán.
A záráson, vasárnap mindkét elődöntő hétméteres rúgásoknál dőlt el, de a fináléban is a hétméteres rúgások után dőlt el a végső győztes.
Tizenkét csapattal zajlott a pusztadaróci sportteremben a pénzdíjas torna. Az első napon a csoportmeccseket rendezték, a négy széria első két helyezettjei pedig a negyeddöntőket játszották vasárnap.
A Fun Curier, a Pusztdaróci Recolta, a Daróci fiúk és Partizan együttesek jutottak a legjobb négy közé, a fináléban pedig két korábbi csoporttárs, a „futárok” és a Daróci fiúk mérkőztek meg. A két együttes szombati összecsapása is szoros volt, de akkor a Fun Curier 1–0-s győzelemmel behúzta a három pontot.
A fináléban, a 2×15 perces rendes játékidőben egyetlen gól sem született, így következtek a 7 méteresek, ahol a Daróci fiúk voltak a pontosabbak, és 3–1-es győzelemmel megnyerték a tornát és a fődíjat.
A záráson a torna főszervezői, a Pusztadaróci Recolta focicsapat edzői, Marian Sorin és Ciprian Hrițiu köszöntötték a résztvevőket, majd Găman Mihály polgármester és Vincze Sándor alpolgármesterrel átadták a díjakat. A torna bírói voltak Răzvan Bogdan és Norbert Sălăgean.
- WINTER CUP, PUSZTADARÓC, TEREMLABDARÚGÁS
A-csoport végeredménye
- Fan Curier 9 pont, 2. Daróci fiúk 6, 3. FC Barátok 3, 4. Szopori Dacia 0.
B-csoport végeredménye
- Lupy Food 9 pont, 2. Sárközújlak 6, 3. Kökényesdi Ugocsa 3, 4. Truck Zone BNK75 0.
C-csoport végeredménye
- Pusztadaróci Recolta 9 pont, 2. Lippói Dari 6, 3. Dream Team 3, 4. Șoimii Aurii 0.
D-csoport végeredménye
- Partizan 7 (8–2), 2. Frăția 7 (5–1), 3. ASP14 3, 4. Tasnádszántói Vulturii 0.
Negyeddöntő
Fun Curier – Sárközújlak 4–0
Pusztadaróci Recolta – Frăția 3–2
Lupy Food – Daróci fiúk 1–2
Partizan – Lippói Dari 3–1
Elődöntő
Fan Curier – Pusztadaróci Recolta 0–0 (7–6, hétméteres rúgások után)
Daróci fiúk – Partizan 1–1 (2–1, hétméteres rúgások után)
Bronzmérkőzés
Pusztadaróci Recolta – Partizan 3–1
Döntő
Fan Curier – Daróci fiúk 0–0 (1–3, hétméteres rúgások után)
Végső sorrend
1. Daróci fiúk: Pintye Erik, Mester Nándor, Aranyos Zsolt, Kovács Dávid, Katócz Rolland, Vajda Gábor, Barakonyi Ármin, Lőrinc Roland, Simon Angelo, Szabó Szilárd, Pinczés Zoltán.

A Daróci fiúk
2. Fan Curier: Alin Caba, Raul Koter, Amansio Racz, Marius Călin, Marius Ciuturaș, Răzvan Aspru, Flaviu Fekete, Laris Săveanu, Denis Beres, Florin Micle, Vlăduț Duca.

A Fan Curier csapata
3. Pusztadaróci Recolta: Székely Zsolt, Vicnze Levente, Vincze Dávid, Raul Raț, Gulya Richárd, Adrian Varga, Sebastian Varga, Lakatos Tibor, Raul Ritli.

A Pusztadaróci Recolta csapata
4. Partizan: George Boldan, Laurențiu Cătuna, Andrei Iederan, Claudiu Opriș, Dani Ban, Daniel Dura, Daniel Fabian, Adrian Farcău, Gabriel Costea, Bogdan Faur, Nelu Dragoș, Mándi Attila.

A Partizan csapata
A torna legjobb játékosa: Alin Caba (Fan Curier)
A torna legjobb kapusa: Barakonyi Ármin (Daróci fiúk)

A torna legjobb játékosa

A torna legjobb kapusa
Pesek Attila



