A labdarúgó Liga 3 10-es csoportjának első öt helyét osztják le a bajnoki alapszakasz utolsó fordulójában, viszont a Szatmárnémeti Olimpia Városi Sportklub csapata az első két hely valamelyikére pályázik – az esélyesek között.
Csik Tibor vezetőedző legénysége szombaton Váradszentmártonban játszik a Félixfürdői Lotus ellen, és csak egy győzelemmel van esélye arra, hogy megőrizze a jelenleg elfoglalt második pozíciót. Viszont az ellenfélnek csak győzelemmel van némi esélye arra, hogy egy helyet javítva a felsőházat jelentő negyedik pozíciót elcsípje a táblázatban. És ezen felül figyelni kell a Nagyváradi FC Bihor zilahi meccsét, illetve a Beszterce-Naszódi Gloria nagykárolyi találkozóját.
Ennek a három meccsnek a végeredménye dönt majd a végső sorrendről.
Az Olimpia VSK már biztosította a helyét a felsőházban, az viszont nem mindegy, hogy milyen helyen zár a táblázatban. Az első két helyezettnek ugyanis öt hazai és négy idegenbeli meccse lesz a rájátszásban, a harmadiknak és negyediknek pedig csak négy hazai bajnoki jut.
„Nagyon örülünk annak, hogy egyre több szatmári fociszerető érdeklődik utánunk. Meg kell háláljuk nekik ezt a bizalmat azzal, hogy a lehető legtöbb mérkőzést hozzuk haza. Ez a tétje az utolsó fordulónak, vagyis nagyon fontos nekünk a győzelem. De sajnos nem csak rajtunk múlik majd az alapszakasz végső sorrendje”
– mondta Csik Tibi, aki az előző két hét hiányzói közül csak Fila Károly kapust viszi majd a szombati mérkőzésre.
„Sajnos a többiek fizikailag még nem érték be a többieket”
– mondta a többi sérültről a szakvezető.
A bajnoki rájátszás utolsó fordulója előtt a Bihar FC az első 37 ponttal, őt követi a két 35 pontos alakulat, az Olimpia VSK (36–16) és a Gloria (28–12), a két 27 pontos együttes, a Zilahi SCM (24–19) és a Lotus (26–22) pedig a 4. és 5. helyen osztózik.
„A Liga 3 tíz szériája közül csak nálunk van helyosztó tétje az utolsó fordulónak. Ez is mutatja, milyen kiegyensúlyozott, erős csoportban szerepelünk”
– hangsúlyozta Csik Tibi.
A Lotus – Olimpia VSK mérkőzés szombaton 15 órakor kezdődik, és a helyosztó tét miatt a hétvége minden meccse ugyanabban az időpontban kezdődik a 10-es csoportban.
LABDARÚGÓ LIGA 3, 10-ES CSOPORT, ALAPSZAKASZ, 18., UTOLSÓ FORDULÓ
Szombat, 15.00
Máramarosszigeti VSK – Szilágysomlyói CS Sportul 2007
Désaknai CS Minerul 1947 – Kolozsvári FC CFR 1907 II
NAGYKÁROLYI VSK VICTORIA – Beszterce-Naszódi CS Gloria 2018
Félixfürdői CS Lotus – SZATMÁRNÉMETI OLIMPIA VSK
Zilahi SCM – Nagyváradi FC Bihor




