Megkezdte a felkészülést az augusztus 26-án rajtoló Liga 3-as szezonra a harmadik Szatmár megyei labdarúgó-alakulat is, a Szatmárnémeti FC Olimpia MCMXXI együttese.
A hétfői első gyülekezőt követően a csapat edzője, illetve a klub vezetősége válaszolt újságírók kérdésére.
Cosmin Miclăuș hangsúlyozta, hogy öt éve alakult meg a klub, és óriási sikernek könyvelhető el a divíziós bajnokságba való kvalifikálás. Azért, hogy megőrizzék helyüket az ezt követő idényre is, ezért legalább 200–250 ezer eurós költségvetéssel számolnak.
„Tárgyalunk helyi és országos vállalkozókkal is lehetséges szponzorációs szerződésekről, hiszen a csapat a privát szférából érkező támogatásokból tartja fel magát”
– mondta Miclăuș, aki újságírói kérdésre elmondta, hogy a Szatmár Megye Tanácshoz is benyújtották támogatási kérésüket, várják a pályázatuk elbírálására.
Sergiu Tăbăcaru alelnök elmondta, hogy hamarosan forgalomban lesz az éves bérlet, amelynek 120 lej lesz az ára, de szurkolói pólót és sálat is vásárolhatnak 40, illetve 45 lejért.
Cristian Popa vezetőedző elmondta, hogy az elmúlt szezon keretéből, amelyikkel megnyerték a megyei bajnokságot, és kiharcolták a Liga 3-ba való feljutást, sokan maradnak a következő idényre is.
„Nagyjából 80 százalékban ugyanazzal a kerettel maradunk”
– mondta a fiatal szakvezető, aki egyelőre csak két újonc igazolásáról tudott tájékoztatni. A kapus Sugár Tamás érkezéséről már beszámoltunk. Ugyanakkor a csapatot fogja erősíteni majd Cosmin Anton, aki az elmúlt szezonban a megyei bajnokságban ezüstérmes Avasfelsőfalui Oașultól érkezik.
„A végső keretben 23-24 játékos lesz. Köze 15 játékost várunk próbajátékra. Jön két francia srác is, illetve egy a Bahama-szigetekről. A szakmai stáb változatlan marad, ugyanis Fedák Csaba lesz a segédem, illetve Ovidiu Suciu a kapusedző. Még keresünk egy erőnléti edzőt”
– folytatta Popa.
Egy hetes összetartás is lesz a felkészülés során, ezt helyi szinten rendezik. Közben barátságos mérkőzések rendezését is egyeztetik, játszani fognak többek között a Nagyváradi FC Bihor, a Félixfürdői Lotus, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OKS második csapatával, a Máramarosszigeti VSK-val, a Désaknai Minerul együtesekkel, illetve magyarországi ellenfelekkel is egyeztettek.
Pesek Attila




