Egyetlen vereséggel a táblázat második helyén zárta az őszi szezont az Avasújvárosi Talna junior A1 korosztályos labdarúgócsapata, így izgalmasan alakulhat majd a tavaszi idény, amelynek a végén bajnokot avatnak majd a 19 éven aluliak megyei pontvadászatában is.
Diószegi József edző második éve dolgozik a Talnánál, és a junior A1 korosztály mellett az U13-as korosztály nevelésével is foglalkozik. Utóbbi csapatban nagyon fiatal legények is helyt állnak, 7 éves srác is a keret tagja. Mindezzel együtt szép eredményeket érnek el a megyei mérkőzéseken.

A legfiatalabbak

A nagy srácokkal viszont nem sikerül mindig úgy dolgoznia Diószeginek, ahogy szeretné.
„Sajnos ezt a korosztályt elég nehéz kötött programhoz szoktatni. A srácok bulizni akarnak, és arra gondolva, hogy felnőtt korba léptek, már mindent megengedhetnek maguknak. Sajnos egy ilyen eseten csúszott el egy meccsünk is. De a fiúk értik a focit, ezért úgy gondolom, hogy kicsit több komolysággal bajnokságot is nyerhetünk”
– mondta a Szatmári sporthíreknek Diószegi.
Ösztönzőleg hat a srácokra, hogy az utóbbi időben közös edzéseket rendeznek a felnőtt csapat kerettagjaival, és egyesek, mint például Szűcs Krisztián, Szűcs Tamás vagy Jágó János az elitligás „nagycsapatban” is bemutatkozott már.
A szakvezető hozzátette, hogy a legfőbb támogatóik, a helyi önkormányzat, illetve Büte Pál magánvállalkozó mellettük állnak és arra ösztönzik a srácokat, hogy a bajnoki címre hajtsanak.

Az ificsapat
A jelenlegi állás szerint erre van esély, hiszen a Liga 4 Elite junior A1-es korosztály táblázatában az élen álló Pusztadaróci Recoltának csupán három pont az előnye. A Talna mögött a harmadik helyen álló Mikolai Turul-Partium csapata két mérkőzést kell még pótoljon, de ezzel együtt sem érheti be az újvárosiakat.
A junior A1 korosztályos bajnokság alapszakaszának a végén a rájátszásban a két bajnokság (Liga 4 Elite, Liga 4) csapatait egybegyűjti a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület, és a rájátszásban felsőházi és alsóházi szériákba sorolja majd őket. A felsőház győztese lesz a megyei bajnok, amely folytatja nyáron szereplését az országos bajnokság selejtezőiben.
LIGA 4 ELITE, A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA AZ ŐSZI FORDULÓK UTÁN
| 1. Pusztadaróci Recolta | 10 | 10 | 0 | 0 | 42–5 | 30 |
| 2. Avasújvárosi Talna | 10 | 9 | 0 | 1 | 68–10 | 27 |
| 3. Mikolai Turul-Partium | 8 | 6 | 0 | 2 | 56–15 | 18 |
| 4. Avasfelsőfalui Oașul 1969 | 8 | 4 | 1 | 3 | 27–19 | 13 |
| 5. Kaplonyi AFC | 9 | 4 | 0 | 5 | 15–39 | 12 |
| 6. Batizi ACS | 8 | 3 | 0 | 5 | 18–15 | 9 |
| 7. Szatmárudvari Someșul | 8 | 3 | 0 | 5 | 19–24 | 9 |
| 8. Tasnádi Unirea | 9 | 3 | 0 | 6 | 18–34 | 9 |
| 9. Bélteki Știința | 7 | 2 | 0 | 5 | 5–25 | 6 |
| 10. Kálmándi Schwaben | 8 | 1 | 1 | 6 | 7–25 | 4 |
| 11. Kaplonyi Fortuna | 9 | 0 | 0 | 9 | 6–72 | 0 |
AZ AVASÚJVÁROSI TALNA JUNIOR A1 KOROSZTÁLYOS CSAPATÁNAK A KERETE
Balla Edward, Szűcs Tamás, Szűcs Krisztián, Raszki Dominik, Erdei Oscar, Raul Haitas, Angelo Ceh, Kurpé Ádám, Bak Nándor, Vas Márk, Kölcsei Patrik, Medve Márk, Beke Márk, Jágó János, Erdei Dávid, Pajzos Ákos, Vajda Mateo, Szulczer Dániel, Claudiu Nicolae, Iványiczki Gábriel, Mihai Gintea, Timoftei Kovacs.
Edző: Diószegi József.

Az ificsapat
Pesek Attila




