Öttel verte vasárnap a kaplonyi vendéglátóját az Avasfelsőfalui Oaşul labdarúgócsapata, és ezzel a Liga 4 Elite tizenegyedik fordulója után átvette a vezetést a táblázatban.
Nyert az eddigi éllovas tasnádi együttes is Kálmándon, viszont „csak” hármat rúgtak a „sváboknak”, ezért az avasiaknak eggyel jobb a gólkülönbségük, ami elég nekik arra, hogy a téli szünet után a tabella éléről várják majd a tavaszt.
Az őszi idény utolsó mérkőzésén vesztette le veretlenségét a bélteki együttes is: a Știința vasárnap Batizon kapott ki. Ezzel marad harmadik a tabellán, viszont leszakadt az éllovasoktól.

A batiziak (kék-fehér mez) ismét nyerte, ezúttal otthon verték a béltekieket
Izgalmas, fordulatos mérkőzést játszottak Pusztadarócon is, ahol a Recolta az Avasújvárosi Talna elleni bajnokit pótolták. A vendégek az első félidő elején vezetést szereztek, és a 0–1-es állás kitartott a 79. percig. Viszont a hajrában Sorin Marian edző legényei egyenlíteni tudtak, majd a rendes játékidő vége előtti pillanatokban fordítottak, így a Reki otthon tartotta a három pontot, és a tabellán is megerősítette jelenlegi pozícióját.
Az elitligában ez volt az idei utolsó forduló, de a következő hétvégén vélhetően még pótolni fognak korábbról elmaradt meccseket.
LIGA 4 ELITE, 11. FORDULÓ
Batizi ACS – Bélteki Ştiinţa 3–1 (2–0)
Gólszerzők: Erik Slepler 4., 74., Sorin Sălăjan 34., illetve Kecskés Roger 85.
Kaplonyi Fortuna – Avasfelsőfalui Oaşul 1969 0–5 (0–2)
Gólszerzők: Raul Negreanu 12., Gheorghe Solomeș 38., 60., 81., Lucian Homorozan 60.
Kálmándi Schwaben – Tasnádi Unirea 0–3 (0–1)
Gólszerzők: Cădar (11-esből), Bumba, Nyilvan
Szatmárudvari Someşul – Kaplonyi AFC 1–2 (0–1)
Halasztották
Pusztadaróci Recolta – Mikolai Turul-Partium
Szabadnapos
Avaújvárosi Talna
LIGA 4 ELITE, 4. FORDULÓ (pótolás)
Pusztadaróci Recolta – Avasújvárosi Talna 2–1 (0–1)
Gólszerzők: Adrian Varga 79., Raul Ritli 89., illetve Gabriel Costea 13.
| 1. Avasfelsőfalui Oașul | 10 | 8 | 0 | 2 | 44–18 | 24 |
| 2. Tasnádi Unirea | 10 | 7 | 3 | 0 | 35–10 | 24 |
| 3. Bélteki Știința | 9 | 5 | 3 | 1 | 20–9 | 18 |
| 4. Avasújvárosi Talna | 10 | 5 | 2 | 3 | 40–17 | 17 |
| 5. Pusztadaróci Recolta | 9 | 5 | 1 | 3 | 33–15 | 16 |
| 6. Batizi ACS | 10 | 5 | 1 | 4 | 27–17 | 16 |
| 7. Kaplonyi Fortuna | 10 | 3 | 1 | 6 | 13–34 | 10 |
| 8. Mikolai Turul-Partium | 8 | 2 | 3 | 3 | 16–15 | 9 |
| 9. Kálmándi Schwaben | 9 | 2 | 1 | 6 | 7–30 | 7 |
| 10. Kaplonyi AFC | 10 | 2 | 1 | 7 | 11–43 | 7 |
| 11. Szatmárudvari Someșul | 9 | 0 | 0 | 9 | 8–45 | 0 |
Pesek Attila




