Közel nyolc év szünet után újra másodosztályú mérkőzésnek ad otthont Szatmárnémeti. A Liga 2 alapszakaszának 2. fordulójában hazai közönség előtt lép pályára az Olimpia VSK labdarúgócsapata: augusztus 8-án, pénteken 17:00 órától a Nagyváradi FC Bihor lesz az ellenfél az Olimpia–Daniel Prodan Stadionban.
A két csapat két hete felkészülési mérkőzésen már összecsapott Nagyváradon, ahol az Olimpia VSK 1–0-s győzelmet aratott. A szatmáriak játéka akkor is biztató volt, és ebből kaptunk ízelítőt a bajnoki nyitányon, a Resicabányán játszott idegenbeli mérkőzésen is – amit sajnos elvesztettünk 2–1-re.
A nagyváradiak győzelemmel kezdték a bajnokságot: múlt héten hazai pályán 1–0-ra verték a Sellenberk együttesét.
Botos Sándor, az Olimpia VSK edzője elmondta, hogy alaposan felkészültek az ellenfélből, és bízik abban, hogy tanítványai hazai közönség előtt szép játékkal és győzelemmel hálálják meg a bizalmat.
„Győzni kell. Pénteken a három pontért lépünk pályára. Úgy gondolom, a resicabányai mérkőzés jó tanulópénz volt, és az ott elkövetett hibákat nem fogjuk megismételni. Jó hangulatban készült a csapat, és úgy érzem, teljes mértékben készen állnak a pénteki megmérettetésre”
– nyilatkozta az edző.
Fontos közlekedési információ: a mérkőzés napján, pénteken 15:00 órától lezárják az Arenei utcát a közúti forgalom elől. A stadion kapui 15:30-kor nyílnak meg a szurkolók előtt.
LIGA 2 CASA PARIURILOR, ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
Augusztus 8., péntek, 17:00, Szatmárnémeti, Olimpia–Daniel Prodan Stadion
Szatmárnémeti Olimpia VSK – Nagyváradi FC Bihor
Közvetíti: Digi Sport, Prima Sport
Vezeti: Mircea Salomir (Kolozsvár)
Asszisztensek: Cludiu Şchiopeţ (Brassó), Daniel Nistor (Zalatna)
Negyedik játékvezető: Raul Sebastian Bădărău (Vajdahunyad)
Megfigyelő: Ioan Mureșan (Temesvár)
Szövetségi küldött: Mircea Bucur (Marosvásárhely)
TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Péntek
19:00: Steaua Bukarest – CS Concordia Chiajna (Digi Sport, Prima Sport)
Szombat
11:00: CSC Sellenberk 1599 – Marosvásárhelyi AFC ASA
11:00: CSC Újszentes – Asociația Club Sportiv Muncitoresc Resicabánya (FRF Tv)
11:00: AFC Câmpulung-Muscel 2022 – CS Dinamo Bukarest
11:00: ACSM Ceahlăul Piatra Neamţ – CS Tunari
11:00: Clubul Sportiv Gloria Beszterce – CS Afumaţi
11:00: SC FC Voluntari SA – CSM Slatina
11:30: AFC Metalul Buzău – Sepsiszentgyörgyi ACS Sepsi OSK (Digi Sport, Prima Sport)
Vasárnap
12:00: Vajdahunyadi ACS FC Corvinul 1921 – AFC Chindia Târgovişte (Digi Sport, Prima Sport)
Augusztus 12., kedd
18:00: ACS FC Bákó – ACSM Politehnica Iaşi (Digi Sport, Prima Sport)




