A labadrúgó Liga 3 alsóházának második fordulójában hazai pályán játszik a Nagykárolyi VSK Victoria csapata, amelyik bízik abban, hogy végre sikerül megszakítani a pechsorozatot, amely által nagyon sok pontot vesztett a bajnokságban. Az ellenfél a Máramarosszigeti VSK lesz.
Marius Botan edző alakulata jó kezdte a 2023-as évet, és az első két térmérkőzést hozni tudta a legénység. A hat pontos kezdést viszont három meccses negatív sorozat követett, és így visszacsúszott a csapat a 10-es csoport kieső helyére.
A „zebrák” mentségére szóljon, hogy egyik meccsen sem adták könnyen magukat, viszont a küzdelem egymagában nem elegendő, a pontokhoz gólokat kell szerezni. Márpedig a helyzetkihasználás terén nagy gondok vannak.
A klub vezetői ugyanakkor bíznak a közönség húzóerejében is.
„Gyertek, legyünk a városunk csapata mellett. Együtt képesek vagyunk győzni és begyűjteni a három pontot, amire nagy szükségünk van”
– olvasható a klub közösségi oldalán.
A Victoria a rájátszás első fordulójában Nemeszsukon kapott ki 1–0-ra a Désaknai Minerul vendégeként, míg a máramarosszigetiek odahaza győzték le 1–0-ra a vendég Kolozsvári CFR II-t. Ezzel a nagykárolyiak a táblázat 5. helyét foglalják el 14 ponttal, míg a szombati, Tisza-parti ellenfelük 23 ponttal a 3. pozíciót foglalják el.
A Nagykárolyi VSK Victoria – Máramarosszigeti VSK találkozó szombaton 17 órakor keződdik a helyi Victoria Stadionban, a belépés díjtalan.
LABDARÚGÁS, LIGA 3, PLAYOUT, 10-ES CSOPORT, 2. FORDULÓ
Szombat, 17.00
Szilágysomlyói CS Sportul 2007 – Kolozsvári FC CFR 1907 SA II
NAGYKÁROLYI VSK VICTORIA – Máramarosszigeti VSK
Zilahi SCM – Désaknai CS Minerul 1947
Pesek Attila




