Egy kimerítő, máramarosszigeti kupameccs után Marosvásárhelyre utazik a Szatmárnémeti Olimpia VSK labdarúgócsapata, ahol a házigazda ASA ellen játssza a Liga 2 harmadik fordulójának mérkőzését szombaton.
Botos Sándor együttese szerdán délután egy 120 perces, kemény csatát követően vívta ki a továbbjutást a Román Kupa selejtezőjében. Az edző reméli, hogy ez a siker lendületet ad a bajnoki szerepléshez is, hiszen a csapat az első két fordulóban még nem szerzett pontot.
A Maros-parti városban azonban komoly feladat vár az Olimpiára: az ASA az idény első hazai meccsén 0–0-s döntetlent játszott a Vajdahunyadi Corvinullal, majd múlt héten 3–1-re győzött Sellenberken, és jelenleg az 5. helyen áll a tabellán.
Magyari Szilárd, az Olimpia VSK csatára bízik abban, hogy a szerdai megerőltető találkozó ellenére is energikusan futballoznak majd.
„Gondolatunk nem is lehet más, mint hogy fókuszáltan, akarattal játsszunk. Pontokat kell szereznünk, mert tudjuk, nem kezdtük jól a bajnokságot. Minden nap azon dolgozunk, hogy minél előbb eredményesek legyünk! Fáradtság természetesen van a szigeti meccs után, és nem jött jól, hogy 120 perces mérkőzésbe belefutottunk. Minden játékosnak oda kell figyelnie a regenerációra, hogy szombatra ismét frissek legyünk”
– fogalmazott a támadó.
Magyari eddig négy tétmeccsen három gólt szerzett az Olimpia színeiben. Az előző idényben egyébént éppen annál a klubnál játszott, amelynek helyét az ASA vette át a másodosztályban.
„Ismerem az ellenfelet, bár sok játékos távozott. Szervezett, harcias ellenfélre számítok, de nekünk a saját játékunkra kell összpontosítanunk”
– tette hozzá a Nyárádtői Unirea korábbi labdarúgója.
A találkozót szombaton 11 órától rendezik a marosvásárhelyi Trans-Sil Stadionban, és a FRF Tv élőben közvetíti YouTube-csatornáján.
LIGA 2, ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ
Augusztus 16., szombat, 11:00, Marosvásárhely, Trans-Sil Stadion
Marosvásárhelyi AFC ASA – Szatmárnémeti Olimpia VSK
Közvetíti: FRF TV
Vezeti: Marius Daniel Bădoiu (Craiova)
Asszisztensek: Casian Băla, Andreea Daniela Șușcă (Arad)
Negyedik bíró: Alexandru Nicolae Şuvar (Nagyszeben)
A bírók megfigyelő: Bogdan Zanfirescu (Botoşani)
FRF küldött: Daniel Sabou (Zilah)
TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Pénteken rendezték
Nagyváradi FC Bihor – CSC Újszentes 3–2 (0–1)
Szombat
11:00: CSM Slatina – AFC Metalul Buzău
11:00: CS Afumaţi – SC FC Voluntari SA
11:00: ACS Muncitoresc Resicabány – AFC Câmpulung-Muscel 2022
11:00: AFC Chindia Târgovişte – CSC 1599 Sellenberk (Digi Sport, Prima Sport)
18:30: CS Dinamo Bukarest – Steaua Bukarest (Digi Sport, Prima Sport)
Vasárnap
11:00: CS Tunari – ACS FC Bákó
11:00: CS Concordia Chiajna – ACSM Ceahlăul Piatra Neamţ (FRF TV)
Hétfő
17:00: Sepsiszentgyörgyi ACS Sepsi OSK – ACS FC Corvinul Hunedoara 1921 (Digi Sport, Prima Sport)
Kedd
19:00: ACSM Politehnica Iaşi – Clubul Sportiv Gloria Beszterce (Digi Sport, Prima Sport)
| 1. Nagyváradi FC Bihor | 3 | 3 | 0 | 0 | 8–3 | 9 |
| 2. Steaua Bukarest | 2 | 2 | 0 | 0 | 7–2 | 6 |
| 3. ACS Muncitoresc Resicabánya | 2 | 2 | 0 | 0 | 5–2 | 6 |
| 4. FC Voluntari | 2 | 2 | 0 | 0 | 3–1 | 6 |
| 5. Marosvásárhelyi AFC ASA | 2 | 1 | 1 | 0 | 3–1 | 4 |
| 6. CS Afumaţi | 2 | 1 | 1 | 0 | 4–3 | 4 |
| 7. ACSM Ceahlăul Piatra Neamţ | 2 | 1 | 1 | 0 | 2–1 | 4 |
| 8. ACS FC Corvinul 1921 | 2 | 1 | 1 | 0 | 1–0 | 4 |
| 9. CS Dinamo Bukarest | 2 | 1 | 0 | 1 | 4–4 | 3 |
| 10. ACSM Politehnica Iaşi | 2 | 1 | 0 | 1 | 2–2 | 3 |
| 11. CS Concordia Chiajna | 2 | 1 | 0 | 1 | 3–4 | 3 |
| 12. CSC Újszentes | 3 | 1 | 0 | 2 | 5–7 | 3 |
| 13. ACS Sepsi OSK | 2 | 0 | 2 | 0 | 1–1 | 2 |
| 13. CS Gloria Beszterce | 2 | 0 | 2 | 0 | 1–1 | 2 |
| 15. AFC Chindia Târgovişte | 2 | 0 | 1 | 1 | 1–2 | 1 |
| 15. AFC Metalul Buzău | 2 | 0 | 1 | 1 | 1–2 | 1 |
| 17. CSM Slatina | 2 | 0 | 1 | 1 | 0–1 | 1 |
| 18. CS Tunari | 2 | 0 | 1 | 1 | 2–4 | 1 |
| 19. ACS FC Bákó | 2 | 0 | 0 | 2 | 3–5 | 0 |
| 20. AFC Câmpulung–Muscel 2022 | 2 | 0 | 0 | 2 | 2–5 | 0 |
| 21. CSC 1599 Sellenberk | 2 | 0 | 0 | 2 | 1–4 | 0 |
| 22. Szatmárnémeti Olimpia VSK | 2 | 0 | 0 | 2 | 2–6 | 0 |
Pesek Attila




