Orvosi ellátásra szorult, és hétfő délután meg is kellett műteni a Szatmárnémeti Olimpia VSK labdarúgócsapatának kapitányát, Zsiga Ervint.
A rutinos középpályás a Szatmári sporthíreknek elmondta, hogy már vasárnap este voltak rosszullétei, de hétfő reggel már jelentkezett a Szatmár Megyei Kórház sürgősségi ellátásán. Itt megállapították, hogy azonnali vakbél-műtétre szorul a kapitány, ezért beutalták a kórházba, hétfő délután pedig megműtötték.
„Már nincsenek fájdalmaim, csak fáj a hely, ahonnan kiműtötték”
– mondta a kórházi ágyról Zsiga Ervin, aki leghamarabb szerdán vagy csütörtökön mehet haza.
„Az este kezdődtek a fájdalmak, nem tudtam aludni sem, de feküdni sem. Reggel bejöttem a sürgősségire, mert azt hittem, hogy összeesek, elájulok. Délután már megműtöttek”
– emlékezett vissza a labdarúgó.
A héten ugyan hazamehet, viszont legalább három hét pihenő vár Zsigára.
A bajnokság viszont március 9-én kezdődik, és Cosmin Iuhas keretéből másik két értékes játékos is kidőlt, még az elmúlt év elején. Adam Abdul-Wahabot még novemberben műtötték a lábával, és vélhetően ebben az idényben már nem fog játszani, míg Moussa Samake decemberben esett át egy műtéten, és úgy tudjuk, hogy neki is kell még egy hónap a teljes felépülésig.

Zsiga Ervin a kórházi ágyról üzent: jól van
Akárcsak a két idegenlégiós, Zsiga Ervin is vágyik már vissza a pályára. A következőt üzente a szatmáriaknak:
„Bizakodóan mondom, hogy jobb formában térek majd vissza!”
Pesek Attila




