Mégis vállalta a Liga 4 Elite-ben való szereplést a Voința Lázári, amely az előző idényben megnyerte a Liga 4 A-csoportjának küzdelmeit. A lázáriak az önkormányzat és a helyi vállalkozók támogatásának is köszönhetően vágtak bele a nagyobb kihívásba, és abban bíznak, hogy néhány erősítéssel a megyei élvonalban is megállják a helyüket.
„Az elmúlt szezonban nyújtott teljesítmény meggyőző volt. Egy kis erősítéssel szerintem helyt tudunk állni egy magasabb szinten is”
– mondta a Szatmári Sporthíreknek Szűcs Gergő, a Voința másodedzője.
A felnőttcsapat munkáját továbbra is Fedák Csaba irányítja, míg az utánpótlásért Princz Carol felel. Az U19-es keretet elsősorban helyi fiatalok alkotják majd, a klub pedig a következő napokban toborzót is szervez számukra.
A Voința felnőttcsapata már megkezdte a felkészülést a szeptemberi bajnoki rajtra. A játékosok heti két edzésen vesznek részt, a hétvégéken pedig felkészülési mérkőzésekkel hangolódnak az idényre.
Az első tesztmeccset Kismajtényban játszották, ahol a foghíjas kerettel pályára lépő lázáriak 3–3-as döntetlent értek el. A csapat szerdán már magabiztosabb teljesítményt nyújtott, és 3–0-ra legyőzte Szatmárhegyet. A győzelemből Barabás Szilárd két góllal, Pinkovai Roland pedig egy találattal vette ki a részét.
A felkészülés következő állomásán a megyei bajnok Talna Avasújváros lesz az ellenfél, augusztus 29-én pedig Szatmárudvari csapata ellen tartják a bajnoki rajt előtti főpróbát.
A keretben egyelőre egy távozó van: Lakatos István a Sportul Batizhoz igazolt. A klub ugyanakkor további erősítéseket tervez, elsősorban rutinos labdarúgókkal szeretnék megerősíteni a csapatot. Új igazolásokra várhatóan a következő hetekben kerül sor.
A Voința Lázári nemcsak a felnőttcsapatra épít a következő idényben: a Liga 5-ben a Voința Lázári II – Szárazberek együttest továbbra is indítják. A klub célja így kettős, hiszen miközben az első számú csapat a megyei elitligában próbál helytállni, a második együttesben a helyi játékosok fejlődésére és a fiatalok beépítésére is nagy hangsúlyt fektetnek.
Pesek Attila



