Jó tempót motorozott Gyenes Emánuel a Dakar-rali tizenegyedik versenynapján, amellyel megerősítette pozícióját az összetett táblázatokban is.
Csütörtökön a mezőny Bishából Al Henakiyahba motorozott. Rendkívül hosszú nap állt a versenyzők mögött, hiszen összesen 882 kilométert kellett teljesíteniük, ebből 346 kilométer számított mért szakasznak. A leggyorsabb az amerikai Skyler Howes volt, aki 3 óra 9 perc 2 másodperces idővel nyerte az etapot. A szatmárnémeti Gyenes Mani 36 perccel maradt el tőle, ezzel pedig megőrizte 25. helyét az összetett rangsorban, miközben az Original by Motul kategóriában továbbra is a negyedik pozíciót foglalja el.
Pénteken az utolsó előtti versenynap következik, amely egyben az utolsó igazán hosszú szakasz is lesz. A motorosokra 720 kilométer vár Al Henakiyah és Yanbu között, ebből 311 kilométert tesz ki a mért szakasz.
„Még ha az élmezőnyben nem is alakultak ki komolyabb különbségek, ezen a rendkívül változatos útvonalon továbbra is adódnak lehetőségek a helyzet megfordítására. A gyors szakaszokat sokkal kanyargósabb és szűkebb részek váltják fel. A versenyzőknek folyómedrekben is helyt kell állniuk, ahol bármi megtörténhet, miközben a záró, kisebb homokdűnéket sem szabad alábecsülni. Röviden: továbbra is lehetséges egy nagy győzelem – feltéve, hogy minden szükséges képesség megvan hozzá”
– olvasható a szervezők szakaszbemutatójában.
Szombaton már csak egy 141 kilométeres, Yanbu környéki hurokszakasz vár a mezőnyre. A nap végén a versenyzők felhajthatnak a pódiumra, amely a 2026-os Dakar-rali sikeres célba érését jelképezi.
DAKAR-RALI, 11. VERSENYNAP
Motorosok
- Skyler Howes (egyesült államokbeli, Monster Energy Honda HRC) 03h 09’ 02”
- Adrien Van Beveren (francia, Monster Energy Honda HRC) + 00h 00’ 21”
- Edgar Canet (spanyol, Red Bull KTM Factory Racing) + 00h 01’ 15”
…
- Gyenes Emánuel (Szatmárnémeti Autonet Motorcycle Team, KTM) + 00h 36’ 36”
Összetett táblázat
- Luciano Benavides (argentin, Red Bull KTM Factory Racing) 44h 48’ 48”
- Ricky Brabec (egyesült államokbeli, Monster Energy Honda HRC) + 00h 00’ 23”
- Tosha Schareina (spanyol, Monster Energy Honda HRC) + 00h 15’ 16”
…
- Gyenes Emánuel (Szatmárnémeti Autonet Motorcycle Team, KTM) + 09h 03’ 32”
Original by Motul kategória, napi szakasz, eredmény
- Josep Pedró (spanyol, RallyBikes – Pedregà Team, Husqvarna) 03h 28’ 23”
- Benjamin Melot (francia, Esprit KTM) + 00h 03’ 31”
- Jérôme Martiny (belga, Anquety Motor Sport, Honda) + 00h 13’ 54”
- Gyenes Emánuel (Szatmárnémeti Autonet Motorcycle Team, KTM) + 00h 17’ 15”
Összetettben
- Benjamin Melot (francia, Esprit KTM) 50h 49’ 52”
- Josep Pedró (spanyol, RallyBikes – Pedregà Team, Husqvarna) + 00h 10’ 08”
- Jérôme Martiny (belga, Anquety Motor Sport, Honda) + 01h 14’ 19”
4. Gyenes Emánuel (Szatmárnémeti Autonet Motorcycle Team, KTM) + 03h 02’ 28”
Pesek Attila




