Három Rally Sprint-forduló után a „hegyekbe” költözik az autós versenymezőny, hiszen a Szatmárnémeti Auto-Karting Rider’s SK és a Román Autóklub (ACR) szatmárnémeti fiókjának a szervezésében szombaton zajlik majd Lunaforráson a hegyi gyorsasági (VTM) bajnokság első fordulója.
A nevezések már zajlanak, július 13., 20 óráig lehet kitölteni online a nevezési űrlapot, ami megtalálható az esemény, illetve az Auto-Karting Rider’s SK Facebook-oldalán.
A pálya a már hagyományos nyomvonalat követi: 3,1 kilométer hosszú, 230 méter a szintkülönbség és a lejtőemelkedő középaránya 15 százalék. A legkeményebb szakasz a második fele, amikor az erős emelkedő mellett és éles kanyarok váltják egymást.
A lunaforráshoz vezető megyei út (DJ 109G) az 5+700 kilométerkőtől lesz lezárva. Akik nézőként szeretnének részt venni, azokat reggel kísérik fel a szervezők, és megjelölt, biztonságos helyről követhetik a futamokat.
Akik a lunaforrási szórakozóparkba tervezik az utazást, szombaton, azok az említett kilométerkőtől gyalogosan, az aszfaltozott út mentén, felügyelettel közelíthetik meg a helyet.

Forgalomkorlátozás lesz a megyei út szombaton
Pesek Attila




