Az éllovas látogat vasárnap Kökényesdre

Liga 5: kettőt játszanak szombaton, kettőt vasárnap

A tizenhetedik forduló mérkőzéseit rendezik szombaton és vasárnap a labdarúgó Liga 5-ben. Az első napon Egriben fogadja a Diferit FC a sárközújlaki ifiket, míg a LPS-Dinamo Sportbázison az Il Calcio a domahidaiak vendéglátója lesz. Vasárnap Szoporon és Kökényesden rendeznek meccseket. A megyei ötödik vonal táblázatát vezető két alakulat hazai pályán fog játszani a szatmárhegyiek, illetve…

Egy meccset játszanak az elitligában, Kovács vezeti a Liga 4 derbiét

A labdarúgó Liga 4 Elite alsóházának harmadik fordulójában egyetlen mérkőzést tudnak rendezni, a Szatmárnémeti Olimpia VSK ugyanis kérte a második csapat játékának halasztását, az első csapat ugyanis szombaton Liga 2-es osztályozós elődöntőt játszik Lupényban. Így vasárnap csak Kaplonyban játszanak, ahol a helyi Fortuna a Nagykárolyi Victoria VSK-t fogadja. A Liga 4 tizenhetedik fordulójában viszont majdnem…

Botos Sándor: „…kiharcoljuk a továbbjutást”

Szombaton 17.30 órakor kezdődik Lupényban Liga 2-es osztályozó elődöntőjének a visszavágója, ahol a Szatmárnémeti Olimpia VSK 2–2-es hazai döntetlen után lép majd pályára a vendéglátó Minerul ellen. Mint ismeretes, szerdán egy izgalmas csatát játszott Szatmárnémetiben a két alakulat, a legényeink pedig 0–2-es hátrányból, emberhátrányban, a találkozó utolsó másodpercében egyenlített. Ezzel megőrizte reményét, hogy a Hunyad…

Kialakult a kupasorozat elődöntőjének a mezőnye

Szerdán délután lejátszották a labdarúgó Román Kupa megyei selejtezőjének további három negyeddöntőjét is, miután nem történt semmi meglepetés. Liga 4 Elite-ben szereplő csapatok győztek, kiharcolva a továbbjutást és az elődöntős szereplést. Mint ismeretes, a Nagykárolyi Victoria VSK már kedden kipipálta a kismajtényiak elleni meccset, szerdán pedig a tavalyi döntős Avasfelsőfalui Oaşul csatlakozott elsőként a legjobb…

Három kiállítás és döntetlen a Liga 2-es osztályozó elődöntőjének visszavágója előtt

Az utolsó másodpercben szerzett góllal hozta döntetlenre a Szatmárnémeti Olimpia VSK labdarúgócsapata a Liga 2-es osztályozó elődöntőjének első, hazai összecsapását a Liga 3 9-es csoportjának győztesével, a Lupényi Minerullal. Szerdán délután több mint 2000 néző előtt játszott egymás ellen a két együttes. A kezdő rúgást a 79. születésnapját a hétvégén ünneplő, 24-szeres román válogatott, háromszoros…

A Nagykárolyi Victoria az első kupaelődöntős

Kedden és szerdán rendezik a labdarúgó Román Kupa megyei selejtezőjének negyeddöntőit, az első meccset Nagykárolyban játszották. A Tabi Zsolt, Lucian Pașca edzőpáros által irányított Viki a Liga 4 éllovasát, a Kismajtényi Crasnát fogadta. Az első félidő kiélezett csatát hozott, és a 23. percben, egy gyors gólváltás után már 1–1 volt az állás. Fordulás után sem…

Az Olimpia VSK megkezdi a harcot a Liga 2-be való feljutásért

A Szatmárnémeti Olimpia VSK labdarúgócsapata szerdán megkezdi a harcot a Liga 2-be való feljutásért, 18 órától az Olimpia-Daniel Prodan Stadionban a Lupényi Minerul ellen játssza az osztályozó elődöntőjének első mérkőzését. A csapatunk egy remek tavaszi teljesítménnyel vívta ki az osztályozóba való részvételt: 9 győzelemmel, 2 döntetlennel és 1 vereségel felkapaszkodott a Liga 3 10-es csoportjának…

Együttműködési megállapodást kötött a PLA és a DVSC

Együttműködési megállapodást írt alá a szatmárnémeti Partium Labdarúgó Akadémia Magyarország egyik legsikeresebb és legnagyobb múltú klubjával, a Debreceni VSC-vel. A szerződéskötésre május 18-án, a DVSC – Paksi FC NB1-es mérkőzésen került sor, a Nagyerdei Stadionban. Az eseményen jelent volt Papp László, Debrecen polgármestere, Makray Balázs a DVSC ügyvezető igazgatója, Herczeg András szakmai igazgató és Szalánczi…

Meglepetések nélküli hétvégi meccsek a Liga 4-ben

Vasárnap játszották az utolsó mérkőzéseket a labdarúgó Lga 4 tizenhatodik fordulójában, de egyiken sem született megelepetés, a favoritok hozták a kötelezőt. Csak Csanáloson és Piskolton alakult megeleptés felé a mérkőzés. Igaz, Piskolton rangadót játszott a házigazda Unirea és a vendég óvári alakulat, és így egy szoros meccset játszott a két alakulat. A házigazdák korán vezetést…

Egyetlen mérkőzést játszottak a Liga 5-ben

Már csak egy mérkőzést játszottak le szombaton a labdarúgó Liga 5-ben, viszont két meccset halasztottak, az egyik végeredményéről pedig vélhetően zöldasztalnál fognak dönteni. Szoporon rangadót játszott egymás ellen a második Dacia csapata, illetve a harmadik szárazberkiek. A vendégek a szünetben kettővel vezettek, viszont fordulás után nem sikerült megőrizni az előnyt. A hazaiak egyenlítettek, majd a…