A Talna (piros mez) egyenlítési próbálkozásai gyengék voltak

Jól helytállt a Talna az osztályozón

Tisztességgel helytállt a Talna Avasújváros labdarúgócsapata a Barcău Szilágynagyfalu ellen a Liga 3-as osztályozó első, hazai mérkőzésén. A szilágysági együttes végül 4–3-as győzelmet aratott az avasi településen, ám a Talna teljesítménye bizakodásra adhat okot a visszavágó előtt.

Magyarországon folytatja Süveg Nándi

Magyar harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban folytatja pályafutását a szatmárnémeti csatár, Süveg Nándor. A 20 éves játékos a Szatmárnémeti Primavera focisulinál nevelkedett, de egy évig a Kolozsvári Universitatea utánpótláscsapataiban játszott. 2020-ban szerződött legelőször a Szatmárnémeti Olimpia VSK-hoz, 2022-ben pedig fél évig a Liga 3-as Nagyváradi Luceafărul játékosa volt. Onnan visszajött, és idén télig ismét a „sárga-kék” mezt öltötte…

Hosszabbított Adrian Bura és Süveg Nándor, maradnak az Olimpia VSK játékosai

A Szatmárnémeti Olimpia Városi Sportklub labdarúgócsapatának keretéből újabb két alapjátékos hosszabbította meg a szerződését: Adrian Bura és Süveg Nándor legalább még egy idényt játszanak majd a sárga-kék mezben. A csupán 21 éves középpályás, Bura, aki a Szatmárnémeti Sportlíceumnál nevelkedett, tavaly télen „költözött” haza. Azóta az Olimpia VSK keretének az alapjátékosa, az elmúlt szezonban két gólt…

Gueye Mansour a házi gólkirály

A Szatmárnémeti Olimpia Városi Sportklub labdarúgócsapatának tizenhárom játékosa volt eredményes a Liga 3 idényének eddigi tizenöt mérkőzésén, de közülük a szenegáli és román kettős állampolgárságú Gueye Mansour volt a legeredményesebb. A dakari születésű, 36 éves jobbszélső – aki december 30-án ünnepli majd születésnapját – a nyáron igazolt a csapatunkhoz, tizenkét mérkőzésen lépett pályára, összesen 565…