Kurtinecz Johanna iskolák bajnokságán is érmet szerzett

Két ezüstéremmel tértek haza Craiováról a szatmárnémeti Sportlíceum vívói, akik pástra léptek az iskolák országos bajnokságán. Szabó Rudolf edző tanítványai a tőrvívó versenyszámokban küzdöttek, és Kurtinecz Johanna egyéniben a második helyen zárt, majd Johanna, oldalán testvérével, Júliával, továbbá Ilyés Jázminnal a csapatversenyben is felállhatott a dobogó második fokára. Pesek Attila

Kökényesdi kisdiákok a szatmári „vívószentélyben”

Újabb diákcsoportot fogadtak a Szatmárnémeti Sportklub tőrvívó edzői a Csipler Sándor Vívócsarnokban. Csütörtök reggel a Kökényesdi Általános Iskola kisdiákjai látogattak el a szatmári vívóiskola „szentélyébe” Lucaci Éva, Lucaci Erika, Szmutku Orsolya, Lucaci Dénes és Kocsán Tamás pedagógusok kíséretében. Az elsős, másodikos és harmadik osztályos tanulók ezúttal „fegyvert” foghattak, kipróbálhatták magukat a páston, de megnéztek egy…

A túrterebesi diákoknak is vonzó a vívás

Kisebb túlzással mondható, hogy néhány órára átköltözött a Túrterebesi Általános Iskola a Csipler Sándor Vívócsarnokba, hiszen hétfő reggel Kovács Blanka, Gyákon Andrea, Gábri Zsolt, Rakoci Kriszta, Báthory Kinga és Kása Boglárka pedagógusok kíséretében nyolcban diák népesítette be a szatmárnémeti sportlétesítményt. Az „Iskola másként” oktatási program keretében 5., 6., 7. és 8. osztályos diákokat fogadott a…

Aranyérmet szerzett Grazban Szereday Judit, veterán tőrvívó

Veterán európai körversenyt nyert meg az ausztriai Grazban a szatmárnémeti Szereday Judit. A tőrvívó hölgy a 60+ korosztály női versenyében állhatott a dobogó legfelső fokára. Ezen a megmérettetésen kilenc ország 32 veterán sportolója lépett pástra. Szereday Judit a Csipler Sándor Vívócsarnokban készül Dan Șuta edző irányításával. A környékbeli veterán versenyek állandó résztvevője, és most elsősorban…

Két éremmel zárt Pisában Osváth Richie

Két ezüstéremmel tért haza Debrecenben a szatmárnémeti kerekesszékes vívó, Osváth Richárd, aki elmúlt hétvégén az olaszországi Pisában lépett pástra, világkupa viadalon. A magyar válogatott tagja, a paralimpiai játékok többszörös érmese a második let az első napon, a kedvenc fegyvernemének versenyében, az egyéni tőrvívásban. Másnap megmérkőzött a kardvívók között is, ahol a döntőig jutva egyetlen tussal…

Tőrvívó gyerekcsoport indul az Olimpia VSK-nál

Bővül a Szatmárnémeti Olimpia Városi Sportklub vívó szakosztálya, hiszen korosztályos tőrvívó csoporthoz várnak jelentkező gyerekeket. A hazai olimpiai központ egykori irányító edzője, Lengyel Éva 7–10 éves lányok és fiúk jelentkezését várja a szatmárnémeti Csipler Sándor Vívóteremben. A több bajnokot és olimpikont is kinevelő sikeredző minden kedden és csütörtökön rendez edzéseket 16 és 18 óra között,…