Halászteleken készültek az új versenyidényre a Szatmárnémeti Olimpia VSK és a Szatmárnémeti SK tőrvívói. A szatmári sportolók augusztus 3. és 8. között vettek részt közös edzőtáborban a helyi vívókkal, az alapozást pedig File Attila, Dan Șuta és Izsáki Arnold edzők irányításával végezték.
A Pest vármegyei településen megrendezett táborban napi két edzés szerepelt a programban. A tréningeknek a Lengyel Éva Vívóterem adott otthont, amelyet a Szatmárnémeti Olimpia VSK korábbi szakvezetőjéről, a szatmári vívósport meghatározó edzőjéről neveztek el.
A sportolók az alapozó időszaknak megfelelően változatos programot teljesítettek: az edzések során iskolázás, csőrtézés és erőnléti munka is szerepelt, emellett a regenerációra is kiemelt figyelmet fordítottak. A kemény munka mellett a kikapcsolódásra is jutott idő: a tábor egyik napján a Balatonon pihenhettek a fiatal vívók.
A szatmári küldöttség ezúton is köszönetét fejezi ki a Halásztelki BSE vívószakosztályának, amely lehetőséget biztosított a közös felkészülésre. A szervezésben és a vendéglátásban nyújtott segítségért külön köszönet illeti dr. Papp Kornél elnököt, Szilassy Bence alelnököt, valamint a szatmárnémeti származású Gombola András szakosztályvezetőt.
A felkészülés hazai környezetben folytatódik. A szeptemberi iskolakezdéssel egy időben a Csipler Sándor Vívócsarnokban is várják azokat a gyerekeket, akik szeretnének megismerkedni a tőrvívás alapjaival és a sportág világával.
A 2026-os őszi-téli versenyidény szeptember közepén kezdődik a szatmáriak számára: a tervek szerint egy kolozsvári nemzetközi tornán lépnek először pástra a szezonban.



