Kovács István

Kovács vezeti a BL-forduló slágermeccsét

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulójának slágermérkőzését irányítja a a nagykárolyi bíró, Kovács István. A nagykárolyi sípmester kedd este 22:00 órától az Anfield-en a két magyar válogatottal, Szoboszlai Dominikkal és Milos Kerkezzel felálló Liverpool, illetve a Real Madrid összecsapását vezeti. Kovács a megszokott asszisztenciával utazott el Liverpoolba, ugyanis a szélről Mihai Marica, illetve a zilahi…

Kovács István

Vb-selejtezőt vezet Kovács István

Világbajnoki selejtező mérkőzést vezet szombaton a nagykárolyi FIFA-játékvezető, Kovács István. A 41 éves sípmester Szerbiába, Leskovacba utazik, ahol október 11-én, 21.45 órától a Szerbia – Albánia találkozót dirigálja. A Gradski Stadionban rendezett összecsapáson Kovács segítői ezúttal is Mihai Marica és a zilahi Tunyogi Ferencz lesznek, míg a negyedik bírói feladatokat Horațiu Feșnic látja el. A…

Kovács István és Kovács Szabolcs

Ismét együtt bíráskodnak BL-meccsen a Kovács fivérek

Alig néhány hét elteltével ismét együtt vezetnek Bajnokok Ligája-mérkőzést a nagykárolyi születésű Kovács testvérek. Szerda este 22 órától a spanyolországi Villarreal–Juventus összecsapást irányítja Európa egyik legelismertebb játékvezetője, Kovács István. A rangos találkozón a testvére, Kovács Szabolcs is szerepet kap: ő lesz a negyedik játékvezető. Két héttel ezelőtt a Kovács fivérek már együtt dolgoztak a görög…

Kovács István és Kovács Szabolcs

Újabb BL-meccsen a Kovács-testvérek

Újabb rangos küldetés vár a nagykárolyi Kovács Istvánra a labdarúgó Bajnokok Ligájában: a 41 éves játékvezető szerdán, 19.45-től a csoportkör első fordulójában a görög Olympiakosz és a ciprusi FC Pafos összecsapását vezeti. Asszisztensei Mihai Marica és a zilahi Tunyogi Ferencz lesznek, míg a negyedik játékvezetőként öccse, a 37 éves Kovács Szabolcs működik közre. A VAR-szobában…

Kovácsék bíráskodnak a BL-playoff visszavágóján

Kovács István irányítja a labdarúgó Bajnokok Ligája play-off szakaszának egyik sorsdöntő mérkőzését. A találkozót szerdán, augusztus 27-én, 22:00 órától rendezik Koppenhágában, ahol a dán FC København és a svájci FC Basel csap össze a főtáblára jutásért. Az első mérkőzésen, Bázelben, 1–1-es döntetlen született, így minden nyitott maradt a visszavágóra. Kovács asszisztensei lesznek Mihai Marica és…

Kovács Szabolcs és Kovács István

Európai kupameccsekre delegálták a Kovács-testvéreket

Újabb nemzetközi elismerésben részesültek a Kovács-testvérek: mindketten európai kupamérkőzéseken működhetnek közre a következő hetekben. A Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának egyik legérdekesebb párharcát, a Fenerbahce – Feyenoord visszavágót a nagykárolyi Kovács István vezeti majd augusztus 12-én, Isztambulban – adta hírül a Román Labdarúgó-szövetség. Az első mérkőzést augusztus 6-án játsszák Rotterdamban. Kovács asszisztensei Mihai Marica és a…

Kovács István vezeti a nyitó nap slágermeccsét

Az Amerikai Egyesült Államokban rendezett labdarúgó klubvilágbajnokság második napján már szerepet kap a nagykárolyi játékvezető, Kovács István, aki a Paris Saint-Germain és az Atletico Madrid találkozóján bíráskodik. A Bajnokok Ligája-döntő után először vezet meccset ismét Kovács „Tisza”. Érdekesség, hogy a 40 éves sípmester zsinórban másodszor vezet meccset a Paris Saint-Germainnek, hiszen a finálét megnyerő francia…

Kovács történelmet írt a focivilágban

A nagykárolyi Kovács István az első bíró a világon, aki játékvezetőként lépett pályára mindhárom európai kupasorozat döntőjében. 2022-ben ő vezette a Konferencia Liga történetének első döntőjét, tavaly az Európa Liga fiáléját dirigálta, szombat este pedig Münchenben a Paris Saint-Germain és az Internazonale Bajnokok Ligája döntőjét vezette. Kovács hibátlanul, higgadtan, kiegyensúlyozattan vezette karrierje eddigi legfontosabb mérkőzését.…

Szilágyi Istvánról is beszélt Kovács az UEFA-interjújában

Különleges évet tudhat maga mögött Kovács István – írja az Európi Labdarúgó-szövetség a hivatalos oldalán, ahol bemutatja a nagykárolyi sípmestert, aki szombaton Münchenben vezeti a PSG és az Inter Bajnokok Ligája döntőjét. Az UEFA egy interjút is készített a símesterrel, aki első lesz az európi labdarúgás történelmében, aki mindhárom európai klubsorozat döntőjét dirigálta, hiszen 2022-ben…

Kovács „Tisza” vezeti az Inter – PSG mérkőzést

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hétfőn kihirdette a három nemzetközi kupadöntő játékvezetőit, és a Bajnokok Ligája fináléját, az Inter és a PSG összecsapást Kovács Istvánra bízta. A 40 éves nagykárolyi játékvezető 2007 óta vezet a román élvonalban, és 2010 óta a FIFA-keret tagja. 2019-ben került az UEFA elit-játékvezetői közé. Kovács „Tisza” még 2018-ban mutatkozott be a…