Ifjúsági korosztályos Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett a Szatmárnémeti Sportlíceum és a Nagybányai Tinerii Lei egyesület kettős igazolású sakkozója, Sara Sunea, aki a román válogatott tagjaként a 12 évesek páros versenyében állhatott dobogóra a Iași városban rendezett kontinentális tornán.
Július 24–30. között zajlott a verseny, ahol a 11 éves szatmári lány az ukrajnai származású Vasziljina Semenovával alkotott párt a 12 évesek női viadalában.
Ötödik kiemeltként ültek asztalhoz, de remekül teljesítettek, öt győzelemmel és két remivel zártak a második helyen. Sara volt a női mezőny legjobbja, hiszen egyénileg 6 pontot gyűjtött.
Lengyelország csapata szerezte meg az Európa-bajnoki címet, de a román páros megelőzte a végső rangsorban többek között Németország, Franciaország, Szlovénia, Törökország együttesét.

Sara és az ukrajnai származású párja a díjkiosztó után
Andrei Murariu és Szabó Gergely szövetségi edzőpáros tanítványai voltak az egyetlenek, akik érmet hoztak a román küldöttségnek. A 12 éves fiúk az 5., a 18 éves lányok pedig a 4. helyen zártak – ők voltak még közel a dobogós helyezésekhez.
A fiatal sakkozó tehetségre aktív nyári időszak vár, hiszen hamarosan egy temesvári rapidsakk-viadalon ül majd asztalhoz (30 ezer euró összdíjazású Grand Prix Timișoara, 30 országból 346 nevezővel). Ezt követi egy aradi megmérettetés (30 ezer euró összdíjazású Grand Prix Arad, 31 országból 421 nevezővel), majd a világ egyik legjobb gyerek korosztályos trénerének, az indiai RB Ramesh-nek a romániai edzőtáborában vesz részt.
Szeptember 4–15. között a román tengerparti Mamaia üdülőtelepülésen az egyéni Európa*-bajnokság zajlik (eddig 45 ország több mint 750 sakkozója nevezett), majd október 14–27. között az egyiptomi Sharm el-Sheikh településre utazik a szatmári lány, ahol az egyéni világbajnokság fog zajlani.
Pesek Attila




