Három bronzéremmel térnek haza Nagyszebenből a Szatmárnémeti Judo Master cselgáncsozói, akik szombaton tatamira léptek a 14 éven aluliak bajnokságán.
Pelcz Attila edző tanítványai közül Alexandra Gindea egy jóval magasabb súlycsoportban küzdött: a 12 éves (!) lány 27 kilogrammot nyom, de a 32 kilogrammos súlycsoportban versenyzett, és így is bajnoki érmet szerzett.
A szintén 12 éves Andrei Mateș egy nagyon népes mezőny élbojába szerepelt: az 50 kilogrammos súlycsoportban 29 nevező volt, de a társainál két évvel fiatalabb szatmári srác a döntőig jutott, ahol a harmadik helyen zárt.
Nem volt egyszerűbb dolga Remus Ardeleannak sem, hiszen a 34 kilogrammosok küzdelmében 39 nevező volt. Pelcz tanítványa viszont remekül harcolt és a jól megérdemelt bronzérmet szerezte meg.
A Judo Mater edzője a SzmSport.ro oldalnak elmondta, hogy a következő sporteseménye Amsterdamban lesz, ahol öt sportolója képviseli majd Romániát az autista special needs világkupa-viadalokon.

A Judo Master sportolói Nagyszebenben




