Nemzetközi mezőny gyűl össze a hétvégén Szatmárnémetiben: szombaton rendezik meg a Szatmár Kupa korosztályos judótornát, amelyet immár hetedik alkalommal hív életre a Judo Master Szatmárnémeti.
A hagyományokhoz híven a Both Katalin Sportterem ad otthont a rangos eseménynek. A főszervező, Pelcz Attila elmondása szerint idén közel négyszáz sportoló részvételére számítanak, így ismét népes és erős mezőny lép tatamira. A küzdelmek szombaton 10 órától kezdődnek, amik párhuzamosan legalább három szőnyegen zajlanak majd.
A tornán a legfiatalabbak mindössze 9 évesek lesznek, a verseny pedig U11-től egészen U18-as korosztályig öleli fel a mezőnyt. A judósok közel száz súlycsoportban mérik össze tudásukat.
A hazai klubok mellett idén is több külföldi egyesület képviselteti magát: Csehországból, Magyarországról, Szlovákiából, Ukrajnából és a Moldovai Köztársaságból is érkeznek versenyzők.
A szatmári színeket több edző tanítványai képviselik majd: Pelcz Attila, Terely Mihály, Marian Halas és Gergely Attila sportolói mellett Nagykárolyból Traian Stan, Tasnádról pedig Relu Centea is nevezett versenyzőket.
A Szatmár Kupa kiemelt médiapartnere a Szatmári Sporthírek.
Pesek Attila




