Üstökösként robbant be a köztudatba Szatmár megye talán egyik legfiatalabb sportegyesülete, a Kálmándi Kézisuli, amelynek ifi korosztályos női kézilabdacsapatának immár országos elismertsége van.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy a KKS a Partium Kézilabda Programból nőtte ki magát. A Szatmár-Ferencváros néven ismert női kézilabda utánpótlás-nevelő program 2015-ben egy edzésképzéssel vert gyökereket Mezőfényen, majd kisvártatva Kálmándon el is indult az aktívitás.

Már több mint 100 gyerek jár az edzésekre
„Az első edzésen 6 gyermek volt jelen, azóta 120 körüli az edzésre járó gyermekek száma”
– mondta a Szatmári sporthíreknek Belényi Gábor szakvezető, aki mellé hamarosan csatlakozott edzőként Ritli Henrietta.
2018-ban meg is alapították a Kálmándi Kézisuli nonprofit egyesületet, ez által az önkormányzat is támogathatta a mozgalmat, ami 2022-ben már sportegyesület lett. Így nevezhettek történelmük során először a román bajnokságba.

Megvan a bajnoki rutin
„Közben csatlakoztak hozzánk Bodnár Tibor és Schupler Szilvia edzőkollégák is. A munkánkat segíti még és tanácsokkal lát el minket Brém Árpád egykori kézilabda játékos, bíró.
Tagjai vagyunk természetesen a Partiumi Kézilabda Programnak, innen is sok segítséget kapunk az utaztatáshoz, a kisebb korosztályok küzdelmeit is a program szervezi, illetve edzői juttatás is az Magyar Kézilabda-szövetségtől ezen programon keresztül kapunk.”
Bővült a csapat
A nonprofit egyesület megalapítását követően előbb Nagyecsed, később Hajdúnánás színeiben játszottak magyar bajnoki meccseken. De a határátlépés, illetve az a szabályozás, hogy csak a magyar állampolgárságú gyerekek játszhattak, megnehezítették a dolgunkat, ezért más lehetőségen kellett gondolkozzanak. Ezért is jött létre az ACS Kálmándi Kézisuli.

Szurkolók is szép számban vannak
Közben a kaplonyi lányok is ide csatlakoztak, az edzések nagy részét is a kaplonyi sportteremben rendezik, jelentős támogatást kapva a helyi önkormányzattól és Megyeri Tamás polgármestertől is.
„13 éves korukig a lányok a saját településükön edzenek és versenyeznek a Partiumi kézilabda-bajnokságban, aztán összevonjuk a csapatokat és már az ACS KKS nevén versenyeznek. Így végül is az ACS KKS összefogja a környékbeli kézilabdát. Összesen 8 településről, Kálmándról, Mezőfényről, Kaplonyból, Nagykárolyból, Börvelyből, Csanálosról, Mezőpetriből és Tasnádról járnak hozzánk lányok.
Legkisebb gyerekek 2018-ban születtek a legidősebbek pedig 2007-ben.
Támogatóink a szülők és cégeik, barátaink és kézilabdabarátok cégei. A támogatások legtöbbje a szülők közbenjárásának köszönhetjük. Az önkormányzat a fő támogatónk , Sütő Imre polgármester mindenben segít”
– tette hozzá Belényi.
A sikerek már tavaly jöttek
Az előző szezonban a 2010-ben született lányok csapata a junior 4-es korosztályos bajnokságban az ország legjobb 16 csapata közé jutott, a KKS junior 3-as csapata (2008-asok) pedig továbbjutott a csoportjából az alsóházi rájátszás küzdelmeiben harcolt tovább.

Az ország legjobbjai között
A mostani szezonban is a KKS 1-es csapat az ifjúsági 3-ban és az ifjúsági 2-ben (U15) is rájátszást érő helyeken vannak. Sőt, a Kézisuli gondolt egyet, és néhány 2011-es illetve a 2010-es és 2009-es lányokkal már két ifjúsági 3-as csapatot neveztek.
„Azt hiszem Romániába három olyan csapat van, ahol két csapatot indítanak egy korosztályon belül. Tehát mi vagyunk az egyik”
– említette büszkén a szakvezető.
„A KKS2-es csapatunk, amit csak a tapasztalatszerzés miatt neveztünk, ők is tisztességesen helytállnak és egész szépen fejlődnek.”
Belényi elmondta: elsődleges céljuk, hogy tudjanak minden feltételt megadni a gyerekeknek, hogy kellőképpen tudjanak fejlődni, illetve, hogy jól érezzék magukat.
„A bajnokságokban továbbra is az a cél, hogy a legjobbat tudjuk kihozni magunkból.
Most 18-19 éves korukig adott a lehetőség a sportolásra a gyerekeknek, szeretnénk ha felnőtt csapatunk is lenne idővel, ezt mezőfényi székhellyel képzeljük el. Addig is szeretnénk kialakítani a kapcsolatokat az egyetemi városok csapataival, hogy majd tudjanak az egyetemre járó lányok tovább sportolni. Egy magyarországi első osztályú csapattal is baráti viszonyt próbálunk kialakítani, hogy aki a magyarországi továbbtanulást részesítené előnybe, annak is tudjunk lehetőségeket biztosítani. Persze a prioritás a saját felnőttcsapat, de ezek igazából hosszútávú tervek.”

A szakmai stáb és a játékosok is képezik magukat
Az utánpótlás korosztályos bajnokság a hónap végéig szünetel. A női junior 3-as korosztályban a KKS 1-es csapata 13 győzelemmel és 3 vereséggel 3. a K-csoportban, és három pont a hátránya az éllovas Zilahi AHC VM mögött. Ugyanitt, a 8 pontos KKS 2 a 8. helyet foglalja el.
Január 27-én a KKS 1 a sereghajtó Magyarláposi ACS Mihai Vele vendége lesz, míg a KKS 2 a 7. Nagyváradi ACS Alpha otthonában fog játszani.
Pesek Attila




