Óriási csatában maradt alul vendéglátójával szemben a Kálmándi Kézisuli női kézilabdacsapata, a junior II-es korosztályos bajnokság alapszakaszának második fordulójában.
A kálmándi, mezőfényi, kaplonyi és környékbeli lányokkal felálló KKS Menninger Dorka góljával indított (0–1), és bár a házigazda Nagyváradi Alpha átvette a vezetést, nagy előnyt nem tudott a két csapat közé tenni. Tempfli Jazmin egyenlített ötre, majd többször is feljöttek egy gól távolságra a szatmári lányok.
A második félidőt remekül kezdték a lányok, és egy 4–0-s sorozattal egyenlítettek (17–17). Tizenkét perccel a vége előtt viszont öt gólra nőtt a bihariak előnye (25–20), amit már nem sikerült ledolgozni, és 28–26 lett a vége.
A 16 éven aluliak csapatának ez volt az idénybeli első mérkőzése, a múlt héten ugyanis szabadnaposak voltak. Október 12-én pedig már hazai pályán játszanak, az eddigi két meccsüket elveszítő CSS 2 Nagybányát fogadják Kaplonyban.
Erős ellenfelet fogadott az Olimpia VSK
Nem sikerült a bravúr az első hazai mérkőzésén a Szatmárnémeti Olimpia VSK-nak. Ciprian Mărieș edző tanítványai a széria egyik legjobbját, a CS Gloria Besztercét fogadták a Both Katalin Sportteremben. Viszont nem adták könnyen magukat a lányok, az első tíz percben Lavinia Andreicuț, Sonia Precup és Ioana Pop góljaival 3–0-ra, illetve 4–1-re vezettek a szatmári lányok. Innen viszont fordított a rutinos ellenfél és fokozatosan növelte előnyét, végül 17–36-ra győzött.
Eddig kettőből kettőt veszített az Olimpia VSK, a harmadik fordulóban, október 12-én pedig újabb nehéz meccs vár a lányokra az AHC Valeria Motogna Zilah otthonában.
JUNIOR II, H-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Nagyváradi CS Alpha – Kálmándi Kézisuli 28–26 (17–13)
Kézisuli: Menninger Dorka (6 gól), Bertus Blanka Júlia (2), Tempfli Jazmin (4), Szilágyi Réka (2), Nagy Viktória (2), Schrádi Brigitta, Heinrich Kinga, Szénási Nikolett Adrien, Nagy Petra Rita, Heveli Hanna, Demeter Eszter, Schwartzkopf Renata Kinga, Bartha Hanna (2), Pink Regina, Budai Krisztina, Menninger Emília (8).
Szatmárnémeti Olimpia VSK – CS Gloria Beszterce 17–36 (9–16)
Olimpia VSK: Elena Costin, Bâlc Henrietta (2 gól), Sonia Precup (2), Ioana Maria Teodora Pop (3), Ötvös Barna Vanessa (1), Istvánfi Tímea Dalma (1), Patrisia Stanciu, Iulia Coțan, Kovács Viktória Jázmin, Roberta Bagaian, Lavinia Andreicuț (7), Adina Elena Ciocotiș (1).
Pesek Attila



