Több mint egy évtizedes múltra visszatekintő kézilabdatornát rendeznek meg augusztus 30-án és 31-én Nagykárolyban, amikor junior III korosztályos (2010–2011-es születésű) lányok és fiúk lépnek majd pályára.
A Mircea Dohan Emléktorna 12. kiírására idén Magyarországról és Ukrajnából is érkeznek csapatok. A lányok megmérettetésén tizenkettő, a fiúknál pedig nyolc együttes mérkőzik meg.
A Mircea Dohan Sportklub és a Team Cristian Gațu Sportklub által rendezett megmérettetés – ami a Román Kézilabda-szövetség égisze alatt zajlik – pénteken 10 órakor kezdődik a nagykárolyi Iuliu Maniu Technológiai Líceum sporttermében. A szervezők közleményéből kiderül, hogy hivatalos megnyitón várhatóan tiszteletét teszi majd Cristian Gațu, Valeria Motogna, Ana Maria Lazer és Alexandru Stamate.
Pénteken, augusztus 30-án négy helyszínen zajlanak majd a mérkőzések: a Iuliu Maniu Technológiai Líceum sporttermében, a kaplonyi sportteremben (a fiúcsapatok mérkőzései), a Nagykárolyi Elméleti Líceum sporttermében és a mezőfényi sportteremben (a lánycsapatok mérkőzései).
Szombaton, augusztus 31-én zajlanak a helyosztók, majd a díjkiosztó és záró ünnepség a Iuliu Maniu Technológiai Líceum sporttermében.
A belépés mindkét nap, és minden helyszínen díjtalan.
MIRCEA DOHAN EMLÉKTORNA, JUNIOR III, LÁNYCSAPATOK
Nagyványai CSȘ 2, Nagybányai CS Marta, Zilahi AHC Valeria Motogna, Nagyváradi Alpha, HC Zsombolya, Szatmárnémeti Sportlíceum, Kálmándi Kézisuli, Sárközújlaki SK, Szatmárnémeti Atletik, Nagykárolyi ACS Mircea Dohan, Karpaty Ungvár, Hajdúnánási Sport Klub
MIRCEA DOHAN EMLÉKTORNA, JUNIOR III, FIÚCSAPATOK
Nagybányai Academia Minaur, Szinérváraljai SK, Academia Alexandru Csepreghi, Farkasasszói SK, Nagyváradi Alpha, Zilahi HC Dinamyc, Karpaty Ungvár, Hajdúnánási Sport Klub.
Pesek Attila




