Hatalmas bravúrt aratott a női kézilabda junior II-es bajnokság H-csoportjában a Szatmárnémeti Olimpia VSK, amely a tabella utolsó előtti helyéről várta a vasárnapi összecsapást, mégis legyőzte a szériában addig veretlen Besztercei LPS együttesét.
Ciprian Mărieș tanítványai a Both Katalin Sportteremben fogadták a második helyen álló ellenfelet, és már az első percektől kiélezett csatát vívtak. A hazaiak 2–1-re vezettek először, majd kétgólos előnyt is kiharcoltak (8–6). A rutinosabb beszterceiek ugyan a 27. percben három góllal megléptek (15–18), de a szatmári lányok a szünetig felzárkóztak, így 18–19-es állásnál fordultak a felek.
A második félidő is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, ám a 40. perc elején már az Olimpia VSK vezetett magabiztosan, 27–22-re. Ekkor már érezhető volt, hogy érik a meglepetés. A vendégek az 54. percben ugyan egyenlítettek (33–33), de a vezetést már nem tudták átvenni. A hajrában koncentrált, fegyelmezett játékkal a hazai csapat irányított, és végül 37–36-os győzelmet ünnepelhetett.
Ez volt a szatmáriak harmadik sikere a bajnokságban, így hat ponttal továbbra is a 8., utolsó előtti helyen állnak a csoportban. A győzelem értékét növeli, hogy a Besztercei LPS 11 győzelem és egy döntetlen után először szenvedett vereséget a szezonban, igaz, ennek ellenére megőrizte második helyét a tabellán.
A folytatás március 15-én következik: az alapszakasz 15. fordulójában a szatmári együttes a 6. helyen álló Nagyváradi CS Alpha vendége lesz, amely négy ponttal előzi meg az Olimpiát.
Kikapott a KKS
Nagyot küzdőt a Kálmándi Kézisuli csapata is Zilahon. A táblázat 4. helyén álló KKS az 5. pozíciót elfoglaló AHC Valeria Motogan együttes vendégei voltak. Az első gólt a szatmári lányok szerezték, de átvették az irányítást a szilágyságiak, a 27. percig pedig már hét gólt tettek a két csapat közé (13–7). Felállt a kálmándi, mezőfényi, kaplonyi és környékbeli lányokat felsorakoztató KKS és a második félidőre mínusz háromról fordultak (14–11).
Viszont a második félidőben nem sikerült közelebb zárkózni, és négy gólos vereséget szenvedtek.
A KKS-nek 7 győzelem mellett ez volt az 5. veresége, és a 14 ponttal őrzik a 4. helyüket a táblázatban. A 15. fordulóban, március 15-én pedig a Kaplonyba várják majd a Besztercei LPS csapatát.
JUNIOR II, H-CSOPORT, 14. FORDULÓ
Szatmárnémeti Olimpia VSK – Besztercei LPS 37–36 (18–19)
Olimpia VSK: Elena Costin, Adelina Ioana Rus, Bâlc Henrietta (1 gól), Sonia Precup (4), Teodora Crăciun (3), Patrisia Stanciu, Iulia Pop (10), Roberta Bagaian (4), Lavinia Andreicuț (9), Sara Maria Șteț, Adina Elena Ciocotis (4), Norina Alexandra Bombar (2).
AHC Valeria Motogna Zilah – Kálmándi Kézisuli 23–19 (14–11)
Kézisuli: Heinrich Kinga, Menninger Dorka, Tempfli Jázmin, Bertus Blanka Júlia (2 gól), Szilaghi Kincső, Nagy Viktória (1), Schradi Brigitta (1), Nagy Petra Rita, Szilágyi Réka (4), Demeter Eszter (1), Bartha Hanna (2), Menninger Emília (8), Schwartzkopf Renáta Kinga, Budai Krisztina.




