Január 3-án kezdődik az év első, és talán egyik legfontosabb junior korosztályos teremlabdarúgó-tornája, amit a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület szervez 19 éven aluliaknak.
Hagyományosan, a megyei bajnokságban is részt vevő csapatok ifijei neveznek a tornára, ami idén nevet változtatott. Annak a Ionel Borznak a nevét veszi fel az AJF Kupa, aki éveken keresztül a torna mozgatórugója volt, és tavaly, éppen a sorozatot követő napokban hunyt el.
A torna tehát jövő szerdán kezdődik az A- és B-csoport mérkőzéseivel, január 4-én a C és D jelű szériák, jövő pénteken pedig az E- és F-csoportok együttesei mérkőznek a szatmárnémeti Ady Endre utcai Both Katalin Sportteremben.
Január 5-én, az utolsó csoportmeccs után rendezik az egyenes kieséses szakasz sorsolását is. Január 6-án a nyolcaddöntők, a negyeddöntők, az elődöntők és a helyosztók zajlanak, a finálé várhatóan 17 órakor fog kezdődni.
A 10. Szatmári AJF– Ionel Borz Kupa részletes versenyszabálya elolvasható IDE KATTINTVA.

Most már Ionel Borz nevét viseli majd az év első ifitornája
10. SZATMÁRI AJF–IONEL BORZ KUPA, PROGRAM
Szerda, január 3.
A-csoport, 10.30 órától
Avasújvárosi Talna 1 – Szatmárnémeti LPS 2008
Apai Victoria – Óvári Someşul 2
Apai Victoria – Avasújvárosi Talna 1
Szatmárnémeti LPS 2008 – Óvári Someşul 2
Avasújvárosi Talna 1 – Óvári Someşul 2
Szatmárnémeti LPS 2008 – Apai Victoria
B-csoport, 13.30 órától
Újmárnai Platanul – Avasújvárosi Talna 2
Óvári Someşul 1 – Csanálosi Kneho
Óvári Someşul 1 – Újmárnai Platanul
Avasújvárosi Talna 2 – Csanálosi Kneho
Újmárnai Platanul – Csanálosi Kneho
Avasújvárosi Talna 2 – Óvári Someşul 1
Csütörtök, január 4.
C-csoport, 10.30 órától
Pusztadaróci Recolta 1 – Börvelyi Stăruinţa
Viitorul Lucăceni – Avasújfalui Oaşul 1969
Viitorul Lucăceni – Pusztadaróci Recolta 1
Börvelyi Stăruinţa – Avasújfalui Oaşul 1969
Pusztadaróci Recolta 1 – Avasújfalui Oaşul 1969
Börvelyi Stăruinţa – Viitorul Lucăceni
D-csoport, 13.30 órától
Pusztadaróci Recolta 2 – Szamosdobi Voinţa
Csomaközi ACS – Kökényesdi Ugocsa
Csomaközi ACS – Pusztadaróci Recolta 2
Szamosdobi Voinţa – Kökényesdi Ugocsa
Pusztadaróci Recolta 2 – Kökényesdi Ugocsa
Szamosdobi Voinţa – Csomaközi ACS
Péntek, január 5.
E-csoport, 10.30 órától
Nagykárolyi Victoria VSK – Erdődi Cetate 800
Szaniszlói Recolta – Kaplonyi Fortuna
Szaniszlói Recolta – Nagykárolyi Victoria VSK
Erdődi Cetate 800 – Kaplonyi Fortuna
Nagykárolyi Victoria VSK – Kaplonyi Fortuna
Erdődi Cetate 800 – Szaniszlói Recolta
F-csoport, 13.30
Tasnádi Unirea – Mikolai Turul-Partium
Kaplonyi SE – Kolcsi Sporting
Kaplonyi SE – Tasnádi Unirea
Mikolai Turul-Partium – Kolcsi Sporting
Tasnádi Unirea – Kolcsi Sporting
Mikolai Turul-Partium – Kaplonyi SE
Péntek, január 5., 16.15 – 16.30
az egyenes kieséses szakasz sorsolása
Szombat, január 6.
09.30 – 13.30: nyolcaddöntők (utána sorsolás)
13.30 – 15.30: negyeddöntők (utána sorsolás)
15.30 – 16.30: elődöntők
16.30 – 16.50: 7 méteres rúgás-verseny a 3. helyért (5 kör)
17.00: DÖNTŐ
Pesek Attila




