A labdarúgó Liga 2 tizenkettedik fordulójában a Szatmárnémeti Olimpia VSK idegenben lép pályára: szombaton a táblázat 17. helyén álló Ceahlăul Piatra Neamț otthonában próbál pontokat szerezni.
A szebb múltat is átélő Ceahlăul most nehéz időszakon megy keresztül. A szezon elején még biztatóan teljesített – három győzelem, egy döntetlen és egy vereség után – ám az utóbbi hat fordulóban mindössze egyetlen pontot tudott begyűjteni. Legutóbb az alsóházi Sellenberk otthonában szenvedett 3–1-es vereséget.
Az Olimpia VSK helyzete azonban még aggasztóbb. A szatmári együttes tizenegy mérkőzés után mindössze négy ponttal rendelkezik, amelyeket mind idegenben gyűjtött: döntetlent ért el Sellenberk vendégeként, majd győzni tudott Buzăuban.
A keret sem teljes: Botos Sándor (Piri) edző nem számíthat Daniel Danu, Mircea Donca, Alexandru Sabău és Davide Popșa játékára, akik sérülés miatt hagyják ki a mérkőzést. Emellett Amine Ghazoini eltiltás miatt lesz kénytelen kihagyni a találkozót.
Az Olimpia VSK mindenesetre győzelmi kényszerben van. A csapat tizenegy meccs alatt kilencszer szenvedett vereséget, így a szakmai stáb célja most az, hogy megtörje a rossz sorozatot, és elindítsa a gárdát a tabella kedvezőbb pozíciói felé.
LIGA 2 CASA PARIURILOR, 12. FORDULÓ
November 1., szombat, 11:00, Piatra Neamţ, Ceahlăul Stadion
ACSM Ceahlăul Piatra Neamţ – Szatmárnémeti Olimpia VSK
Vezeti: Iuliana Elena Demetrescu (Râmnicu Vâlcea)
Asszisztensek: Viorel Dobre (Bukarest), Bianca Florea (Ploieşti)
Negyedik bíró: Diana Mădălina Ungureanu (Plevna, Buzău megye)
Bírók megfigyelője: Marian Deaconu (Ploieşti)
Szövetségi delegátus: Bogdan Gheorghița (Vaslui)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
ACSM Politehnica Iaşi – Nagyváradi FC Bihor 2–1 (0–1)
TOVÁBBI PROGRAM
Szombat
11:00: AFC Metalul Buzău – AFC Câmpulung-Muscel 2022
11:00: ACS FC Bákó – CSC 1599 Sellenberk
11:00: Clubul Sportiv Gloria Beszterce – Vajdahunyadi ACS FC Corvinul 1921
11:00: CSM Slatina – AFC Chindia Târgovişte
11:00: CS Tunari – CSM Resicabánya (FRF Tv)
12:30: CS Afumaţi – Marosvásárhelyi AFC ASA (Digi Sport, Prima Sport)
Vasárnap
11:00: Steaua Bukarest – CSC Újszentes
11:00: CS Concordia Chiajna – CS Dinamo Bukarest
Kedd
17:00: SC FC Voluntari SA – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK (Digi Sport, Prima Sport)
| 1. ACS FC Corvinul 1921 | 11 | 9 | 2 | 0 | 20–7 | 29 |
| 2. Nagyváradi FC Bihor | 12 | 8 | 1 | 3 | 25–14 | 25 |
| 3. Marosvásárhelyi AFC ASA | 11 | 7 | 2 | 2 | 26–13 | 23 |
| 4. Steaua Bukarest | 11 | 7 | 2 | 2 | 23–16 | 23 |
| 5. FC Voluntari | 11 | 6 | 4 | 1 | 15–9 | 22 |
| 6. ACSM Politehnica Iaşi | 12 | 6 | 3 | 3 | 14–10 | 21 |
| 7. AFC Chindia Târgovişte | 11 | 6 | 2 | 3 | 21–10 | 20 |
| 8. ACS Sepsi OSK | 11 | 6 | 2 | 3 | 12–9 | 20 |
| 9. ACS Muncitoresc Resicabánya | 11 | 6 | 1 | 4 | 22–13 | 19 |
| 10. AFC Metalul Buzău | 11 | 6 | 1 | 4 | 19–12 | 19 |
| 11. CS Concordia Chiajna | 11 | 5 | 2 | 4 | 21–12 | 17 |
| 12. CS Afumaţi | 11 | 4 | 2 | 5 | 14–13 | 14 |
| 13. CSM Slatina | 11 | 3 | 3 | 5 | 12–14 | 12 |
| 14. CS Dinamo Bukarest | 11 | 2 | 5 | 4 | 10–14 | 11 |
| 15. CS Gloria Beszterce | 11 | 2 | 4 | 5 | 11–19 | 10 |
| 16. ACS FC Bákó | 11 | 2 | 3 | 6 | 10–18 | 9 |
| 17. ACSM Ceahlăul Piatra Neamţ | 11 | 3 | 2 | 6 | 10–22 | 9* |
| 18. CSC 1599 Sellenberk | 11 | 2 | 2 | 7 | 17–20 | 8 |
| 19. CSC Újszentes | 11 | 2 | 2 | 7 | 15–24 | 8 |
| 20. AFC Câmpulung–Muscel 2022 | 11 | 2 | 2 | 7 | 8–25 | 8 |
| 21. CS Tunari | 11 | 1 | 4 | 6 | 12–22 | 7 |
| 22. Szatmárnémeti Olimpia VSK | 11 | 1 | 1 | 9 | 10–31 | 4 |
* 2 pont levonással büntetett csapat.




