A ráadás percekben szerzett góllal tartotta életben a győzelmi reményeket a Bélteki Știința labdarúgócsapata, amely szombaton Bihardiószegen játszotta a Román Kupa Északnyugati Régiójának a döntőjét.
A két együttes nyerte meg a selejtező alcsoportjait, így a regionális fináléban Bihar és Szatmár megyék kupagyőztesei mérkőztek. A diószegiek már a 14. percben megszerezték a vezetést a Nagyváradi FC Bihortól szerződtetett 33 éves Constantin Roșu révén (1–0).
Már a zsebükben érezhették a győzelmet a házigazdák, amikor a hosszabbítás első percében Eduard Bob egyenlített (1–1).
Így következhetett a kétszer 15 perces hosszabbítás, amelynek a második felében (114. perc) a diószegiek veteránja ismét betalált (2–1).
Erre már nem jött a szatmáriak válasza, így a diószeg nyerte meg a döntőt, és jutott a Román Kupa országos selejtezőjének az első fordulójába, amit augusztus 2-án rendeznek. Ekkor már versenybe száll majd a Nagykárolyi Victoria VSK is.
ROMÁN KUPA, ÉSZAKNYUGATI REGIONÁLIS DÖNTŐ
CS Diosig-Bihardiószeg – Bélteki Ştiinţa 2–1 (1–0, 1–1, 1–1) – hosszabbítás után
Gólszerzők: Constantin Roșu 14., 114., illetve Eduard Bob 90+1.
Bihardiószeg: Demeter Jeremy – Szűcs Tibor, Gál Marcell, Cosmin Letan, Adrian Popa, Claudiu Codoban (59., Raul Ember), Constantin Roșu, Paul Suciu (89., Gabriel Costea), Florin Pop, Sorin Ban, Cristian Cigan (85., Roland Crișan). Edző: Mădălin Popa.
Ştiinţa: Florin Gorbe – Vlăduţ Ţoca, Marian Negru, Claudiu Şoproni, Daniel Godje, Kecskés Roger, Flaviu Ionescu, Titus Coţi, Alin Merce, Iancu Roşian, Lucian Giurgiuman. Cserék: Andrei Blidar – Andrei Corodan, Gabriel Dragoş, Eduard Bob, Ovidiu Temian. Edző: Marius Baciu.
Pesek Attila




