A UNIREA TASNÁD FŐTÁMOGATÓI: FHG – Fluid Group Hagen, Tasnád Város Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa
A CSAPAT TÁMOGATÓI: Transgex, Someta S.A., RolCris, SportMania, Viwek Graphic, DMA, Luc-Cris, Colibri. (hirdetés)
Remek első félidei teljesítményének köszönhetően húzta be a három pontot az Unirea Tasnád labdarúgócsapata, miután a Liga 3 rájátszásának az 5. fordulójában 3–2-re győzte le idehaza a vendég Viitorul Arad együttest.
Mihai Sabău-Svegler edző legénysége már a 4. percben vezetést szerzett: Florin Chitașt indították bal oldalon, és ziccerből nem hibázott (1–0).
A folytatásban is a tasnádiak uralták a játékot, és a szünet előtt sikerült háromra növelni az előnyt. A 41. percben egy job oldali szabadrágás után Alex Negrea érkezett szabadon a hosszú sarokra, és tette a labdát a hálóba (2–0), majd az első félidő ráadásának a negyedik percében Mamourou Sanogo küldött a kapuba egy kipattanó labdát (3–0).
Fordulás után kicsit kiengedett az Unirea, és magára húzta ellenfelét. Az 56. percben pedig jött is a szépítő találat, miután Alessandro Catanzariti végig sétálhatott a védelem bal oldalán, majd kiszorított helyzetből is megtalálta a rést a tasnádi kapuba (3–1).
Kicsit rendezte a sorait a hazai csapat, de a három gólos előnyt nem sikerült visszaállítani. Sőt, a 85. percben egy ellentámadásból Tudor Ghergar is betalált (3–2), így izgalmas lett a végjáték.
Egyenlíteni már nem tudott az aradi ellenfél, így az Unirea tasnád a rájátszásban a harmadik győzelmét húzta be. Ezzel együtt marad egyelőre a táblázat 5. helyén, mögötte három pont hátrányban van a Minaur Nagybánya, előtte pedig egy ponttal vezet a Sănătatea.
Pénteken Kudzsirba utazik az üdülőváros csapata, ahol a Metalurgistul lesz az ellenfél.
Kiesett a Liga 3-ból a gőzfűrésztelepi alakulat
A SC Olimpia MCMXXI Szatmárnémeti labdarúgócsapata Belényesen játszott és újabb vereséget szenvedett. Igaz, ezúttal megszorongatta a bihari ellenfelét, viszont a rájátszásban továbbra sem szerzett pontot. Ezzel kiesett a Liga 3-ból.
A következő hétvégén szabadnapos lesz a szatmári alakulat, az utolsó fordulóban pedig hazai pályán játssza majd utolsó mérkőzését a harmadik vonalban, a jelenlegi éllovas Biharszentandrási Bihorul lesz az ellenfél.
A SC Olimpia MCMXXI egyébként a harmadik idényét töltötte a Liga 3-ban, de egyik idény végén sem tudta a kivívni a pályán a bentmaradást. Az utóbbi két szezonban a román szövetség hívta vissza a csapatot, hogy feltöltse a csoportok létszámát a visszalépések miatt.
LIGA 3, RÁJÁTSZÁS, PLAYOFF, 4-ES CSOPORT, 5. FORDULÓ
AFC Unirea Tasnád – ACS Viitorul Arad 3–2 (3–0)
Gólszerzők: Florin Chitaș 4., Alex Negrea 41., Mamourou Sanogo 45+4., illetve Alessandro Catanzariti 56., Tudor Ghergar 85.
Unirea: Mihai Traia – Denis Tătaru (62., Enrique Gomez), Darius Vultur (86., Barth Kevin), Mamourou Sanogo, Vajda Roland, Florin Chitaș, Ștefan Funkenhauzer, Andrei Militaru (62., Raul Topan), Robert Băciuț (76., Denis Matei), Adrian Ciul, Alex Negrea.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
CS Sănătatea Servicii Publice – Politehnica Temesvár 0–1
CS Minaur Nagybánya – CSM Unirea Gyulafehérvár 1–1
Zilahi SCM – CS Metalurgistul Kudzsir 3–0
| 1. Știința Poli Temesvár | 5 | 4 | 1 | 0 | 7–3 | 26 |
| 2. Zilahi SCM | 5 | 3 | 1 | 1 | 8–2 | 18 |
| 3. CSM Unirea Gyulafehérvár | 5 | 2 | 2 | 1 | 8–4 | 18 |
| 4. CS Sănătatea Servicii Publice | 5 | 2 | 1 | 2 | 6–4 | 18 |
| 5. Tasnádi AFC Unirea | 5 | 3 | 1 | 1 | 9–10 | 17 |
| 6. Nagybányai CS Minaur | 5 | 2 | 1 | 2 | 8–6 | 14 |
| 7. CS Metalurgistul Kudzsir | 5 | 0 | 1 | 4 | 3–11 | 10 |
| 8. ACS Viitorul Arad | 5 | 0 | 0 | 5 | 4–13 | 3 |
LIGA 3, RÁJÁTSZÁS, PLAYOUT, 8-AS CSOPORT, 5. FORDULÓ
FC Unirea Dés – ACSC Crişul Biharszentandrás 1–5
ACS Viitorul LA Kolozsvár – Máramarosszigeti VSK 1–1
CS Bihorul Belényes – SC Olimpia MCMXXI Szatmárnémeti 2–1
| 1. ACSC Crişul Biharszentandrás | 4 | 2 | 0 | 2 | 10–7 | 47 |
| 2. Máramarosszigeti VSK | 4 | 1 | 2 | 1 | 6–5 | 42 |
| 3. CS Lotus Félixfürdő | 4 | 2 | 2 | 0 | 5–2 | 39 |
| 4. ACS Viitorul LA Kolozsvár | 5 | 2 | 2 | 1 | 7–6 | 29 |
| 5. CS Bihorul Belényes | 4 | 3 | 1 | 0 | 8–3 | 28 |
| 6. FC Unirea Dés | 4 | 1 | 1 | 2 | 3–6 | 22 |
| 7. SC Olimpia MCMXXI | 5 | 0 | 0 | 5 | 2–12 | 17 |
A UNIREA TASNÁD FŐTÁMOGATÓI: FHG – Fluid Group Hagen, Tasnád Város Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa
A CSAPAT TÁMOGATÓI: Transgex, Someta S.A., RolCris, SportMania, Viwek Graphic, DMA, Luc-Cris, Colibri. (hirdetés)
Pesek Attila




