Vasárnap rendezték a labdarúgó Liga 4 Elite tizenötödik fordulójának az utolsó mérkőzését, a szatmárnémeti Olimpia-Daniel Prodan Stadionban. A házigazda Olimpia VSK II a Nagykárolyi Victoria VSK ellen sok gólos, látványos meccset játszott.
A szatmárnémetiek két olyan játékos góljával szereztek vezetést három perc alatt (2–0), akik az ősszel még alapjátékosai voltak az első számú, Liga 3-as csapatnak, viszont most a keretbe sem férnek bele.
A nagykárolyiak viszont a 72. percig két olyan játékos révén egyenlítettek és fordítottak (2–3), akik tavaly még Liga 3-as meccsekre húzták fel a Victoria-mezt.
Négy perccel később viszont Hosu még rúgott kettőt, és ezzel 4–3-ra az Olimpia II nyerte a két Városi Sportklub csatáját.
A most szerzett három ponttal a szatmárnémetiek egy pontra megközelítették a tábláatban a Victoriát.
Vasárnap játszik az Avasújvárosi Talna a batizi csapat ellen is, viszont a találkozót barátságonak nyilvánítják, mivel a Soccer Viza focisuli idegelégiósaival felálló Batiznak, ilyen formán, nincs joga megyei bajnokságban szerepelni. Bár jegyzőkönyv készül a mérkőzésről, az eredmény zöldasztalnál dől el az ellenfél javára. Ezzel a három ponttal a Talna ismét harmadik a táblázatban.
LIGA 4 ELITE, 15. FORDULÓ
Szatmárnémeti Olimpia VSK II – Nagykárolyi Victoria VSK 4–3 (2–1)
Gólszerzők: Marius Hosu 21, 75., 80., Mamaourou Sonogo 23. (11-esből), illetve Horváth Dávid 35., 72., Rareș Nyilvan 68. (11-esből)
Avasújvárosi Talna – Batiz 3–0 (zöldasztalnál)
Pénteken és szombaton játszották
Bélteki Ştiinţa – Tasnádi Unirea 0–8 (0–4)
Kaplonyi Fortuna – Pusztadaróci Recolta 1–3 (1–1)
Mikolai Turul – Avasfelsőfalui Oaşul 1969 0–3 (0–0)
| 1. Avasfelsőfalui Oaşul | 15 | 13 | 0 | 2 | 57–10 | 39 |
| 2. Tasnádi Unirea | 15 | 13 | 0 | 2 | 54–16 | 39 |
| 3. Avasújvárosi Talna | 14 | 9 | 1 | 4 | 26–18 | 28 |
| 4. Pusztadaróci Recolta | 13 | 8 | 1 | 4 | 35–22 | 25 |
| 5. Mikolai Turul | 15 | 7 | 1 | 7 | 31–29 | 22 |
| 6. Bélteki Ştiinţa | 15 | 5 | 2 | 8 | 32–51 | 17 |
| 7. Kaplonyi Fortuna | 15 | 5 | 2 | 8 | 20–41 | 17 |
| 8. Nagykárolyi Victoria VSK | 15 | 3 | 2 | 10 | 25–45 | 11 |
| 9. Szatmárnémeti Olimpia VSK II | 13 | 3 | 1 | 9 | 27–44 | 10 |
| 10. Batizi ACS | 14 | 1 | 0 | 13 | 12–29 | 3 |
Pesek Attila




