A nap utolsó mérkőzéséig kiélezett küzdelmekkel folytatódott vasárnap a 19 éven aluliaknak kiírt AJF-Ionel Borz Kupa.
A második napon a C- és D-csoportok meccseit rendezték. Az első szériában az első két hely sorsa dőlt el az utolsó előtti találkozón, míg a másik kvartett második, továbbjutást jelentő pozíciójáért harcolt a két csapat a nap utolsó megmérettetésén.
Pusztadaróci Recolta-Szamosdara 2 és Luceafărul Decebal 1 egyaránt hat ponttal várta az egymás elleni találkozót, és már csak az volt a kérdés, hogy melyik, hányadik helyről várhatja majd a nyolcaddöntők hétfő esti sorsolását. A 24 perces játékidő alatt sem született döntés (0–0-s végeredmény), így a 7 méteres lövések döntöttek, amit a szamosdaraiak nyertek meg.
A D-csoportban a Szatmárnémeti LPS 1 kiélezett küzdelmekben biztosította az első helyét, viszont az utolsó találkozón az Óvári Someşul 1-nek győznie kellett volna a Szaniszlói Recolta ellen, hogy az utolsó pillanatba harcolhassa ki a továbbjutást. 1–1 volt az állás a rendes játékidő végén, de még mindig volt matematikai esélye a Szamos-parti legénységnek, azonban a 7 métereseknél a szaniszlóiak voltak jobbak, így ők jutottak tovább.
Hétfőn három csoport mérkőzéseit rendezik meg Both Katalin Sportteremben, miután kialakul a legjobb tizenhat mezőnye: a csoport első és második helyezettjei mellett a két legjobb harmadik helyezett is folytathatja kedden.
AJF-IONEL BORZ KUPA, 12. KIÍRÁS
C-csoport
Pusztadaróci Recolta-Szamosdara 2 – Apai Victoria 2–0
Batizi Sportul 2 – Luceafărul Decebal 1 1–2
Batizi Sportul 2 – Pusztadaróci Recolta-Szamosdara 2 0–4
Apai Victoria – Luceafărul Decebal 1 1–3
Pusztadaróci Recolta-Szamosdara 2 – Luceafărul Decebal 1 2–0 (7 méteres lövések után)
Apai Victoria – Batizi Sportul 2 14–0
| 1. Recolta-Szamosdara 2 | 8–0 | 8 pont |
| 2. Luceafărul Decebal 1 | 5–4 | 7 |
| 3. Apai Victoria | 15–5 | 3 |
| 4. Batizi Sportul 2 | 1–20 | 0 |
D-csoport
Szatmárudvari Someşul 1 – Óvári Someşul 1 0–2
Szaniszlói Recolta – Szatmárnémeti LPS 1 2–3 (7 méteres lövések után)
Szaniszlói Recolta – Szatmárudvari Someşul 1 4–1
Óvári Someşul 1 – Szatmárnémeti LPS 1 0–1
Szatmárudvari Someşul 1 – Szatmárnémeti LPS 1 3–4
Óvári Someşul 1 – Szaniszlói Recolta 2–3 (7 méteres lövések után)
| 1. Szatmárnémeti LPS 1 | 8–5 | 8 pont |
| 2. Szaniszlói Recolta | 9–6 | 7 |
| 3. Óvári Someşul 1 | 4–4 | 4 |
| 4. Szatmárudvari Someşul 1 | 4–10 | 0 |
E-csoport, január 5., 09.00 órától
Szatmárnémeti LPS 2 – Bélteki Ştiinţa
Mikolai Turul – Nagykárolyi Victoria VSK 1
Mikolai Turul – Szatmárnémeti LPS 2
Bélteki Ştiinţa – Nagykárolyi Victoria VSK 1
Szatmárnémeti LPS 2 – Nagykárolyi Victoria VSK 1
Bélteki Ştiinţa – Mikolai Turul
F-csoport, január 5., 12.00 órától
Lázári Voinţa – Szatmárnémeti Il Calcio 2
Tasnádi Unirea – Nagykárolyi Victoria VSK 2
Tasnádi Unirea – Lázári Voinţa
Szatmárnémeti Il Calcio 2 – Nagykárolyi Victoria VSK 2
Lázári Voinţa – Nagykárolyi Victoria VSK 2
Szatmárnémeti Il Calcio 2 – Tasnádi Unirea
G-csoport, január 5., 15.00 órától
Aranyosmeggyesi Dacia – Szatmárnémeti Il Calcio 1
Kálmándi Schwaben – Szatmárnémeti Il Calcio 3
Kálmándi Schwaben – Aranyosmeggyesi Dacia
Szatmárnémeti Il Calcio 1 – Szatmárnémeti Il Calcio 3
Aranyosmeggyesi Dacia – Szatmárnémeti Il Calcio 3
Szatmárnémeti Il Calcio 1 – Kálmándi Schwaben
A-csoport
| 1. Pusztadaróci Recolta 1 | 28–0 | 9 pont |
| 2. Csanálosi Kneho | 9–11 | 5 |
| 3. Avasújvárosi Talna 2 | 16–4 | 4 |
| 4. Tasnádszántói Vulturii | 1–39 | 0 |
B-csoport
| 1. Avasújvárosi Talna 1 | 6–1 | 8 pont |
| 2. Batizi Sportul 1 | 5–5 | 6 |
| 3. Luceafărul Decebal 2 | 7–6 | 4 |
| 4. Szatmárudvari Someşul 2 | 2–8 | 0 |
Január 6., 09.15 órától: nyolcaddöntők (utána sorsolás)
Január 6., 13.30 órától: negyeddöntők (utána sorsolás)
Január 6., 15.30 órától: elődöntők
Január 6., 16.30 órától: a 3. helyért (7 méteres lövések, minimum 5 sorozat)
Január 6., 17.00 órától: döntő
Pesek Attila




