Mégsem tizenegy csapat alkotja majd a Liga 3 8-as csoportjának a mezőnyét, ugyanis a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) azonnal helyettesítette a visszalépő csermői csapatot.
Legalábbis erről számolt be liga2.prosport.ro hírportál, amelyik be is jelentette, hogy a Tordai Sticla Arieșul csapata szerepel majd a két Szatmár megyei alakulatot is felsorakoztató csoportban.
Mint arról mi is beszámoltunk, az Arad megyei CS Gloria Lunca-Teuz Csermő amolyan kakukktojás volt ebben a szériában, ahol a Tasnádi Unirea és a Szatmárnémeti SC Olimpia MCMXXI mellett Máramaros, Szilágy, Kolozs és Bihar megyei csapatok kaptak helyet. Csermő polgármestere jelentette be, hogy visszalépteti a focicsapatot, ugyanis tiszteletlenségnek véli, hogy kilenc Liga 3-as idény után arra kényszerítik őket, hogy több száz kilométer távoltságra utazzanak majd az idegenbeli meccsekre, illetve a helyiek az Arad és Temes megyei együttesek elleni derbikre vágynak.
A FRF tudomásul vette a csermőiek visszalépési szándékát, és megtalálta a helyettesítőt. A Liga 3-as osztályozót elbukó tordaiak jönnek a szériába. Az Aranyos-partiak a nyáron a leendő csoporttársukkal, a Belényesi Bihorullal szemben vesztettek 0–4-es összesítéssel, kettős vereséggel. Ugyanakkor a másik leendő csoporttársukkal, a Tasnádi Unireával is meccseltek oldahaza egy hónappal ezelőtt: a Román Kupa regionális csoportkörében 4–2-re nyert az Unirea.
Kérdés marad, hogy a tordai alakulat mennyire van felkészülve a Liga 3-ra? Az egyesület a közösségi médiába már bejelentette a jó hírt. Egy hónappal ezelőtt rutinos edzőt hoztak a kispadra Călin Moldovan személyében, aki játékosként a Rapid, Tractorul Brassó, a Kolozsvári U, a Turnu Măgurele, a Rulmentul Alexandria, az Aranyosgyéresi IS, a Nagyszalonti Libery és Internațional Curtea de Argeș csapatok mezeiben is futballozott.
A tordai alakulat három év kihagyás után tér vissza a Liga 3-ba, miután a 2021/22-es idény végén, a 9-es csoport sereghajtójaként búcsúzott a divíziós bajnokságtól.
A Tordai Arieșul Sticla természetesen átveszi a Csermő versenyprogramját a bajnokságban, így szombaton hazai pályán kezd majd a Biharszentandrási Crișul ellen. A SC Olimpia MCMXXI ellen az 5. fordulóban, szeptember 24-én játszik a Someșul Stadionban, majd az odavágó utolsó fordulójában, a 11. etapban, november 1-én a Tasnádi Unirea vendégei lesznek.
Pesek Attila




