Nem működik az elvárt tempóban a megyei labdarúgó Liga 5. Bár a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület (AJF) próbál könnyíteni az elvárásokon azoknál a kluboknál, akik a legalsó osztályba tudnak nevezni csapatot, mégis akadályokba ütköznek, így zsinórban második éve történik meg, hogy menet közben kell módosítani a versenykiíráson.
Az elmúlt szezonban tavasszal kellett hasonló lépést tenni, most három héttel, az idénykezdés után kellett újra gondolni a Liga 5-ös szezont.
Az AJF csütörtökön közölte a változásokat, a közleményében pedig hangsúlyozta, hogy azért kellett módosítást eszközöljön, ugyanis a Bábcai Voința és a Szatmárnémeti Il Calcio – bár neveztek a bajnokságba – mégsem vállalták a bajnoki szereplést.
„A Szamár Megyei Labdarúgó Egyesület vezetőtanácsa a csapatok felhívására átírta a 2023–2024-es bajnokság versenyprogramját”
– olvasható a közleményben.
Bár nem írták le, de úgy értelmezhető, hogy az eddigi mérkőzések eredményei törölve lesznek, és az első fordulóval kezdődően ezen a hétvégén új idény kezdődik a Liga 5-ben.
LIGA 5
- forduló, október 7-8.
Domahidai Olimpia – Tasnádszántói Vulturii
Lázári Voinţa 2 Szárazberek – Szatmárhegyi Viitorul
Kökényesdi Ugocsa – Szopori Dacia
Érkávási Olimpia – Luceafărul Decebal
- forduló, október 14-15.
Tasnádszántói Vulturii – Luceafărul Decebal
Szopori Dacia – Érkávási Olimpia
Szatmárhegyi Viitorul – Kökényesdi Ugocsa
Domahidai Olimpia – Lázári Voinţa 2 Szárazberek
- forduló, október 21-22.
Lázári Voinţa 2 Szárazberek – Tasnádszántói Vulturii
Kökényesdi Ugocsa – Domahidai Olimpia
Érkávási Olimpia – Szatmárhegyi Viitorul
Luceafărul Decebal – Szopori Dacia
- forduló, október 28-29.
Tasnászántói Vulturii – Szopori Dacia
Szatmárhegyi Viitorul – Luceafărul Decebal
Domahidai Olimpia – Érkávási Olimpia
Lázári Voinţa 2 Szárazberek – Kökényesdi Ugocsa
- forduló, november 4-5.
Kökényesdi Ugocsa – Tasnádszántói Vulturii
Érkávási Olimpia – Lázári Voinţa 2 Szárazberek
Luceafărul Decebal – Domahidai Olimpia
Szopori Dacia – Szatmárhegyi Viitorul
- forduló, november 11-12.
Tasnádszántói Vulturii – Szatmárhegyi Viitorul
Domahidai Olimpia – Szopori Dacia
Lázári Voinţa 2 Szárazberek – Luceafărul Decebal
Kökényesdi Ugocsa – Érkávási Olimpia
- forduló, november 18-19.
Érkávási Olimpia – Tasnádszántói Vulturii
Luceafărul Decebal – Kökényesdi Ugocsa
Szopori Dacia – Lázári Voinţa 2 Szárazberek
Szatmárhegyi Viitorul – Domahidai Olimpia
Pesek Attila




