A Someșul Stadionban elszenvedett fiaskó után a Szatmárnémeti Olimpia Városi Sportklub labdarúgócsapata ismét hazai pályán játszik, és a Máramarosszigeti VSK együttesét fogadja a Liga 3 ötödik fordulójának mérkőzésén.
A Iuhas Cosmin, Florin Fabian edzőpáros legénysége zsinórban három győzelemmel indította a bajnoki idényt, majd két pontot vesztett a Liga 3-ban újonc SC Olimpia MCMXXI otthonában. Ezzel együtt őrzi a második helyét a 10-es csoport táblázatában, viszont két pont a hátránya az éllovas Zilahi SCM mögött.
Szombaton 17 órától rendezik a meccset az Olimpia-Daniel Prodan Stadionban a máramarosszigetiek ellen, amelynek a keretét erősíti idén az Olimpia VSK korábbi játékosa, a szenegáli Gueye Mansour.
A két csapat egyébként már találkozott egymással ebben az idényben. Egy kiélezett csatájuk volt Máramarosszigeten a Román Kupa-selejtező első fordulójában, amit 2–1-re nyertünk meg a hosszabbítás utolsó percében szerzett góllal.
Az augusztus 2-i találkozó óta viszont megerősödött a szatmári játékoskeret, ami megmutatkozott a csapat eredményeiben is: három győzelem és egy döntetlen.
A Tisza-parti együttes az első fordulóban Nagybányán győzött (0–1), majd pontot szerzett odahaza a désanaiakkal (3–3), és két pontot vesztett az Olimpia MCMXXI vendégeként (2–2). A múlt héten viszont vereséget szenvedtek odahaza a zilahiaktól (0–2), így csupán 5 pontot gyűjtöttek négy meccsen, és ezzel az 5. helyet foglalják el a táblázatban.
Az Olimpia VSK keretéből biztosan hiányozni fog ezen a hétvégén Răzvan Lazăr és Marco Bota. Az előbbi a múlt heti találkozón lett kiállítva két sárga lap után, és ezen a héten üli eltiltását, míg a fiatal szatmári védő, Bota továbbra is sérült. Viszont szerephez juthat a sérülésből felépülő Cătălin Oanea védő és Andrei Pop csatár. A szakmai stáb dönt majd róla, hogy ők ketten szombaton helyet kapnak-e a mérkőzéskeretben.
LIGA 3, 10-ES CSOPORT, 5. FORDULÓ
Szombat, 17.00
Szatmárnémeti Olimpia VSK – Máramarosszigeti VSK
Stadion: Olimpia-Daniel Prodan, Szatmárnémeti
Jegyek és bérletek kaphatók a meccs kezdése előtt, a stadion bejáratánál.
Nagykárolyi Victoria VSK – Nagybányai Minaur
Már lejátszották
Félixfürdői CS Lotus – Szatmárnémeti SC Olimpia MCMXXI
Désaknai CS Minerul 1947 – CS Sănătatea Servicii Publice 0–1
Zilahi SCM – Biharszentandrási ACSC Crişul
Pesek Attila




