Három forduló maradt a labdarúgó Liga 2 rájátszásából, és a Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatának ennyi mérkőzése van még arra, hogy megmeneküljön a kiesőhelytől. Az elsőt szombaton játssza, a CS Afumați vendégeként.
A szatmári alakulat az elmúlt hetekben látványos feltámadást produkált: az alsóház négy mérkőzéséből hármat is megnyert, így már csupán egyetlen pont választja el az osztályozót jelentő hatodik helytől.
A csapat lendülete megkérdőjelezhetetlen: az Újszentes elleni 3–2-es hazai diadalt követte egy magabiztos, 3–1-es bákói siker, majd a múlt héten egy kiütéses, 4–0-s győzelem Sellenberk ellen. Ezek az eredmények úgy születtek meg, hogy közben a keretből több alapember is hiányzott sérülés miatt, ám a hétvégére már mindenki játékra kész állapotba került.
A feladat azonban nem ígérkezik könnyűnek, még akkor sem, ha az Olimpia VSK éppen az Afumați ellen szerezte meg ebben a szezonban első hazai Liga 2-es győzelmét: alapszakasz, 17. forduló, 2025. december 13., 2–1.
Az Ilfov megyei alakulat 9 győzelemmel, 3 döntetlennel és 9 vereséggel a 12. helyen zárta az alapszakaszt, a rájátszásban pedig mindössze négy pontot gyűjtött: a 2. fordulóban 4–0-ra nyert Tunari vendégeként, majd 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a CSM Resicabányával. Ugyanakkor az első fordulóban otthon 1–0-ra kikapott Sellenberktől, az előző hétvégén pedig 3–1-re vereséget szenvedett Bákóban.
Ezzel együtt az Afumați csapatán már nincs nyomás, hiszen matematikailag is bebiztosította helyét a Liga 2-ben.
Ez a körülmény különösen veszélyessé teheti őket, hiszen számukra nincs tét, míg az Olimpia számára minden pont életbevágó. A szatmáriak azonban nem szeretnék megtörni a lendületet.
„Szeretnénk folytatni ezt a jó sorozatot, és tovább harcolni a célunkért, a bennmaradásért”
– fogalmazott tömören Botos Sándor „Piri” vezetőedző.
Az Olimpia VSK nem dőlhet hátra: az utolsó mérkőzésig harcolnia kell.
LIGA 2, ALSÓHÁZ, B-CSOPORT. 5. FORDULÓ
Szombat, április 25., 11:00, Afumaţi, Községi Stadion
CS Afumaţi – Szatmárnémeti Olimpia VSK
LIGA 2, ALSÓHÁZ, B-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Szombat, 11:00
CSC 1599 Sellenberk – CS Tunari
CSC Újszentes – CSM Resicabánya
CS Concordia Chiajna – ACS FC Bákó
| 1. ACS Muncitoresc Resicabánya | 4 | 2 | 1 | 1 | 5–3 | 40 |
| 2. ACS FC Bákó | 4 | 2 | 0 | 2 | 5–5 | 39 |
| 4. CS Concordia Chiajna | 4 | 3 | 1 | 0 | 6–2 | 37 |
| 3. CS Afumaţi | 4 | 1 | 1 | 2 | 6–5 | 34 |
| 5. CSC Újszentes | 4 | 0 | 1 | 3 | 3–6 | 26 |
| 6. CSC 1599 Sellenberk | 4 | 1 | 1 | 2 | 1–6 | 24 |
| 7. Szatmárnémeti Olimpia VSK | 4 | 3 | 0 | 1 | 10–5 | 23 |
| 8. CS Tunari | 4 | 1 | 1 | 2 | 3–7 | 20 |
LIGA 2, ALSÓHÁZ, A-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Szombat, 11:00
ACSM Ceahlăul Piatra Neamţ – CS Dinamo Bukarest (FRF Tv YouTube)
CSM Slatina – AFC ASA Marosvásárhely
CS Gloria Beszterce – FC Metalul Buzău
ACSM Politehnica Iaşi – AFC Câmpulung-Muscel 2022
| 1. AFC Metalul Buzău | 4 | 4 | 0 | 0 | 11–3 | 44 |
| 2. Marosvásárhelyi AFC ASA | 4 | 2 | 1 | 1 | 9–6 | 44 |
| 3. ACSM Politehnica Iaşi | 4 | 2 | 0 | 2 | 4–3 | 37 |
| 4. CSM Slatina | 4 | 3 | 1 | 0 | 9–3 | 36 |
| 5. CS Gloria Beszterce | 4 | 1 | 1 | 2 | 5–5 | 30 |
| 7. ACSM Ceahlăul Piatra Neamţ | 4 | 0 | 2 | 2 | 4–10 | 20 |
| 6. CS Dinamo Bukarest | 4 | 1 | 0 | 3 | 5–7 | 19 |
| 8. AFC Câmpulung–Muscel 2022 | 4 | 0 | 1 | 3 | 4–14 | 11 |
LIGA 2, FELSŐHÁZ, 6. FORDULÓ
FC Bihor Nagyvárad – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 3–2
Szombat
11:00: AFC Chindia Târgovişte – SC FC Voluntari SA (Digi Sport, Prima Sport)
13:00: Steaua Bukarest – ACS FC Corvinul Vajdahunyad 1921 (Digi Sport, Prima Sport)
| 1. ACS FC Corvinul 1921 | 5 | 3 | 0 | 2 | 6–3 | 62 |
| 2. ACS Sepsi OSK | 6 | 4 | 1 | 1 | 10–4 | 57 |
| 3. FC Voluntari | 5 | 4 | 1 | 0 | 11–2 | 52 |
| 4. Steaua Bukarest | 5 | 2 | 0 | 3 | 5–6 | 45 |
| 5. Nagyváradi FC Bihor | 6 | 2 | 0 | 4 | 8–14 | 45 |
| 6. AFC Chindia Târgovişte | 5 | 0 | 0 | 5 | 2–13 | 39 |




