A labdarúgó Liga 2 tizenharmadik fordulójában idénybeli hatodik hazai mérkőzését játssza a Szatmárnémeti Olimpia VSK: a sárga-kékek szombaton 11 órától az Olimpia–Daniel Prodan Stadionban fogadják az ACS FC Bákó csapatát.
A szatmáriak kissé csalódottan tértek haza az elmúlt hétvégén Piatra Neamțról, hiszen csupán másodpercek választották el őket egy újabb pontszerzéstől. Végül egy vitatott bírói ítéletet követően, tizenegyesből kapott góllal 1–0-ra maradtak alul idegenben. A játék azonban biztató volt, és a csapat bízik benne, hogy ezzel a hozzáállással sikerül megtörni a jeget, és megszerezni az első hazai pontokat a másodosztályban.
Az Olimpia VSK továbbra is sereghajtó a Liga 2-ben, eddigi négy pontját mind idegenben gyűjtötte be.
A szombati ellenfél, az ACS FC Bákó 2 győzelemmel, 4 döntetlennel és 6 vereséggel a tabella 17. helyét foglalja el. Legutóbbi sikere még szeptember 27-én született: hazai pályán 3–0-ra verte a Marosvásárhelyi ASA-t. Idegenben eddig 4 pontot szerzett – 2–1-re nyert a Tunari otthonában (3. forduló), majd 1–1-et játszott a Dinamo vendégeként (5. forduló). Az utóbbi három idegenbeli meccsén viszont gólt sem lőtt, igaz, erős ellenfelekkel találkozott: az FC Bihor (2–0), a Chindia (4–0) és a Corvinul (2–0) ellen maradt alul. Az előző fordulóban 1–1-es játszott odahaza a Sellenberkkel.
A szatmári együttesnek ezúttal is a saját játékára kell összpontosítania, és a maximumot kell kihoznia a találkozóból. A védelembe visszatérhet Amine Ghazoini, aki az előző fordulóban sárga lapos eltiltás miatt hiányzott. Botos Sándor (Piri) edző ugyanakkor továbbra sem számíthat a sérült Mircea Donca, Alexandru Sabău, Davide Popșa és Pintér Bence játékára.
„Az öltözőben is elmondtam a fiúknak, hogy ez a csapat nem érdemli meg, hogy az utolsó helyen álljon. Egyelőre azonban még nincs meg bennünk az a kellő bátorság, hogy megmutassuk a valódi értékünket. Emiatt szenvedünk most a Liga 2-ben, de hiszem és remélem, hogy eljönnek a jobb pillanatok is”
– nyilatkozta Botos Piri.
A mérkőzés szombaton 11 órakor kezdődik. A kezdés előtt a csapatok és a nézők egyperces néma csenddel adóznak a szerdán, 88 éves korában elhunyt Jenei Imre emlékének.
LIGA 2 CASA PARIURILOR, 13. FORDULÓ
November 8., szombat, 11:00, Szatmárnémeti, Olimpia-Daniel Prodan Stadion
Szatmárnémeti Olimpia VSK – ACS FC Bákó
TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Szombat
11:00: CS Dinamo Bukarest – AFC Metalul Buzău
11:00: CSM Resicabánya – CS Concordia Chiajna
11:00: Nagyváradi FC Bihor – CS Tunari
11:00: Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – CSM Slatina
11:00: CSC 1599 Sellenberk – Clubul Sportiv Gloria Beszterce
11:00: CSC Újszentes – ACSM Ceahlăul Piatra Neamţ
11:00: AFC Câmpulung-Muscel 2022 – Steaua Bukarest
12:00: Bajdahunyadi ACS FC Corvinul 1921 – SC FC Voluntari SA
Hétfő
19:30: Marosvásárhelyi AFC ASA – ACSM Politehnica Iaşi
Kedd
19:30: AFC Chindia Târgovişte – CS Afumaţi
| 1. ACS FC Corvinul 1921 | 12 | 10 | 2 | 0 | 21–7 | 32 |
| 2. Nagyváradi FC Bihor | 12 | 8 | 1 | 3 | 25–14 | 25 |
| 3. Marosvásárhelyi AFC ASA | 12 | 7 | 2 | 3 | 27–15 | 23 |
| 4. Steaua Bukarest | 12 | 7 | 2 | 3 | 23–17 | 23 |
| 5. ACS Sepsi OSK | 12 | 7 | 2 | 3 | 14–10 | 23 |
| 6. AFC Metalul Buzău | 12 | 7 | 1 | 4 | 23–12 | 22 |
| 7. ACS Muncitoresc Resicabánya | 12 | 7 | 1 | 4 | 23–13 | 22 |
| 8. FC Voluntari | 12 | 6 | 4 | 2 | 16–11 | 22 |
| 9. AFC Chindia Târgovişte | 12 | 6 | 3 | 3 | 22–11 | 21 |
| 10. ACSM Politehnica Iaşi | 12 | 6 | 3 | 3 | 14–10 | 21 |
| 11. CS Concordia Chiajna | 12 | 6 | 2 | 4 | 23–13 | 20 |
| 12. CS Afumaţi | 12 | 5 | 2 | 5 | 16–14 | 17 |
| 13. CSM Slatina | 12 | 3 | 4 | 5 | 13–15 | 13 |
| 14. ACSM Ceahlăul Piatra Neamţ | 12 | 4 | 2 | 6 | 11–22 | 12* |
| 15. CS Dinamo Bukarest | 12 | 2 | 5 | 5 | 11–16 | 11 |
| 16. CSC Újszentes | 12 | 3 | 2 | 7 | 16–24 | 11 |
| 17. ACS FC Bákó | 12 | 2 | 4 | 6 | 11–19 | 10 |
| 18. CS Gloria Beszterce | 12 | 2 | 4 | 6 | 11–20 | 10 |
| 19. CSC 1599 Sellenberk | 12 | 2 | 3 | 7 | 18–21 | 9 |
| 20. AFC Câmpulung–Muscel 2022 | 12 | 2 | 2 | 8 | 8–29 | 8 |
| 21. CS Tunari | 12 | 1 | 4 | 7 | 12–23 | 7 |
| 22. Szatmárnémeti Olimpia VSK | 12 | 1 | 1 | 10 | 10–32 | 4 |
* 2 pont levonással büntetett csapat.




