Vereséget szenvedett a Liga 4 Elite bajnoki címének aspiránsa, a Tasnádi Unirea labdarúgócsapata, a szombaton játszott felkészülési mérkőzésen ugyanis a Liga 3 veszélyzónájában levő Szatmárnémeti SC Olimpia MCMXXI győzött 5–3-ra.
Mihai Sabău-Svegler edző legénysége majdnem végig irányította a mérkőzést, és a 60. percben már 3–1-re vezetett Cadar, Vajda Rolland és Candea góljaival. Addig, a gőzfűrésztelepi alakulattól csak Alec talált be, az első félidőben.
Az Unirea cserecsapata viszont nem hozta a várt játékot, és az ellenfél gyenge teljesítményét kihasználva, a SC Olimpia MCMXXI húsz perc alatt négyszer is betalált. Alec még két alkalommal volt eredményes, mellette Dulapo és Estan volt eredményes.
A tasnádi csapat a Liga 4 Elite második helyét foglalja el, és három pont a hátránya az éllovas Avasfelsőfalui Oașul mögött.
A „megyei egy” tavaszi idénye március 22–23-i hétvégén kezdődik a 12. forduló mérkőzéseivel.
A SC Olimpia MCMXXI csapatánk viszont ez volt a Liga 3-as bajnokság tavaszi rajtja előtti főpróbája. A következő hétvégén ugyanis az alapszakasz 16. fordulójának meccsét játsszák, idehaza a Kolozsvári CS Sănătatea Servicii Publice csapatát fogadják.

Ez volt a SC Olimpia MCMXXI csapatának az egyetlen megnyert mérkőzése a téli felkészülés során
A gőzfűrésztelepi alakulat a Liga 3 10-es csoportjának 8. helyén áll, de egyenlő a pontszáma (10) a kieső helyen álló Kolozsvári Viitorullal.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Tasnádi Unirea – Szatmárnémeti SC Olimpia MCMXXI 3–5 (2–1)
Gólszerzők: Cadar, Vajda R., Candea, illetve Alec (3gól), Dulapo, Estan
Unirea: Fila – Candea, Cadar, Negrea, Ciul, Vajda C., Vajda R., Matei, Banceanu, Zbona, Caba.
Játszottak még: Pleșca – Zvunca, Domokos, Pop N., Szénási, Achim, Bolba, Cota, András, Gonzalez.
SC Olimpia MCMXXI: Crișan – Apai, Aidebe, Feher, Oneț, Onea, Funkenhauzer, Coceriuc, Micle, Drumond, Alec.
Játszottak még: Dulapo, Caleb, Srepler, Estan, Terron.
Pesek Attila




