Akárcsak a 2016–2017-es idényben, ezúttal is resicabányai ellenféllel kezdi a Liga 2-es idényt Szatmárnémeti labdarúgócsapata: az Olimpia VSK szombaton 11 órától az Asociația Clubul Sportiv Muncitoresc együttese ellen lép pályára idegenben, ezzel debütálva a második vonalban.
Legutóbb a 2016–2017-es szezonban rendeztek Resicabánya – Szatmárnémeti összecsapást a Liga 2-ben. Akkor szintén szezonnyitó mérkőzés volt: augusztus 6-án a CS FC Olimpia 2010 hazai pályán 5–0-ra győzött a CS Metalul ellen. A december 3-i visszavágón a resicabányaiak 4–0-ra nyertek, ám ennek ellenére a szezon végén a 16. helyen zártak, és kiestek a másodosztályból. Az Olimpia 2010 a 9. helyen végzett, és még egy idényt szerepelt a Liga 2-ben.
A Clubul Sportiv Muncitoresc Resicabánya a 2019–2020-as idényben egy évre visszatért a második ligába, majd 2023-tól ismét a Liga 2 mezőnyében szerepel. Az első szezonban megnyerte a playout A-csoportját, míg az előző idényben már a felsőházban játszott, és a 6. helyen végzett.
Szombaton tehát egy rutinos csapattal mérkőzik meg az Olimpia VSK, de a szakmai stáb bízik abban, hogy az előző idény végén mutatott jó teljesítményt át tudják menteni az új szezonra is.
Az Olimpia VSK közel egy hónapig készült a szezonra. Botos Sándor edző többször is hangsúlyozta, hogy a játékosok keményen dolgoztak, és készen állnak arra, hogy szombaton Resicabányán is a maximumot nyújtsák.
LIGA 2 CASA PARIURILOR, ALAPSZAKASZ, 1. FORDULÓ
Augusztus 2., szombat, 11:00, Resicabánya, Mircea Chivu Stadion
Asociația Club Sportiv Muncitoresc Resicabánya – Szatmárnémeti Olimpia VSK
Közvetíti: FRF TV
TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Szombat, 11:00
Nagyváradi FC Bihor – CSC 1599 Sellenberk (Digi Sport, Pima Sport)
CSM Slatina – CS Gloria Beszterce (FRF TV)
CS Afumați – Bákói FC (FRF TV)
SC FC Voluntari SA – AFC Metalul Buzău
CS Tunari – Steaua Bukarest
CS Concordia Chiajna – AFC Câmpulung-Muscel 2022
CS Dinamo Bukarest – CSC Újszentes
Maosvásárhelyi AFC ASA – Vajdahunyadi ACS FC Corvinul 1921
Vasárnap, 11:00
Chindia Târgoviște – Sepsi OSK (Digi Sport, Prima Sport)
Kedd, augusztus 5.
Politehnica Iași – Ceahlăul Piatra Neamț (Digi Sport, Prima Sport)




