Szombaton az utolsó előtti fordulót rendezik a Liga 2 rájátszásának alsóházában, amely egyben az utolsó hazai fellépést is jelenti a Szatmárnémeti Olimpia VSK számára a bajnokság ezen szakaszában. A csapat ellenfele a B-csoport sereghajtója, a CS Tunari lesz.
Botos Sándor „Piri” edző együttese remek formában várja az összecsapást: az elmúlt négy fordulóban aratott győzelmeinek köszönhetően felkapaszkodott a csoport 6. helyére, amely jelenleg osztályozót ér. A pozíció azonban még korántsem biztos, hiszen a kieső helyen álló CSC Sellenberk mindössze két ponttal marad el mögöttük. Ennek fényében az Olimpia VSK számára kulcsfontosságú minden hátralévő perc.
A játékosok tisztában vannak a tét nagyságával, és ennek megfelelő hozzáállással készülnek: zsinórban ötödik sikerükre hajtanak. Az elmúlt hetekben a CSC Újszentes ellen hazai pályán (3–2), Bákóban (3–1), ismét otthon a Sellenberk ellen (4–0), majd legutóbb Afumați-on (3–1) gyűjtötték be a három pontot.
A szombati ellenfél, a CS Tunari ugyan a tabella utolsó helyén áll, de még matematikai esélye van az előrelépésre, így számukra is sorsdöntő lesz az összecsapás. Az Ilfov megyei együttes az alapszakaszban a 20. helyen végzett, akkor még két ponttal előzte meg az Olimpiát. A két csapat februári, szatmárnémeti mérkőzésén a vendégek pontot mentettek.
A rájátszásban a Tunari gyengén kezdett, ám az utóbbi hetekben javuló formát mutatott: döntetlent játszott Chiajnán, legyőzte Újszentest, majd idegenben nyert Sellenberk ellen is.
Az Olimpia VSK számára azonban egyértelmű a cél: csak a győzelem elfogadható. Ehhez a csapat számít a szurkolók támogatására is, és bízik benne, hogy telt ház előtt léphet pályára. A klub vezetése kedvezményes jegyárakkal várja a drukkereket: a belépők egységesen 10 lejbe kerülnek, és online, illetve a mérkőzés előtt a stadionnál is megvásárolhatók.
„Győzelemre készítettük a csapatot, és ezt a szurkolóinkkal együtt akarjuk kiharcolni”
– fogalmazott röviden Botos Sándor, aki a teljes keretre számíthat a hétvégi találkozón.
LIGA 2, ALSÓHÁZ, B-CSOPORT. 6. FORDULÓ
Május 2., szombat, 11:00, Szatmárnémeti, Olimpia-Daniel Prodan Stadion
Szatmárnémeti Olimpia VSK – CS Tunari
TOVÁBBI PROGRAM
CS Afumaţi – CS Concordia Chiajna
ACS FC Bákó – CSC Újszentes
CSM Resicabánya – CSC 1599 Sellenberk
| 1. CS Concordia Chiajna | 5 | 4 | 1 | 0 | 8–2 | 40 |
| 2. ACS Muncitoresc Resicabánya | 5 | 2 | 1 | 2 | 5–5 | 40 |
| 3. ACS FC Bákó | 5 | 2 | 0 | 3 | 5–7 | 39 |
| 4. CS Afumaţi | 5 | 1 | 1 | 3 | 7–8 | 34 |
| 5. CSC Újszentes | 5 | 1 | 1 | 3 | 5–6 | 29 |
| 6. Szatmárnémeti Olimpia VSK | 5 | 4 | 0 | 1 | 13–6 | 26 |
| 7. CSC 1599 Sellenberk | 5 | 1 | 1 | 3 | 2–8 | 24 |
| 8. CS Tunari | 5 | 2 | 1 | 2 | 5–8 | 23 |
LIGA 2, ALSÓHÁZ, A-CSOPORT, 6. FORDULÓ
Szombat, 11:00
ACSM Politehnica Iaşi – CS Gloria Beszterce
AFC Metalul Buzău – CSM Slatina
AFC ASA Marosvásárhely – ACSM Ceahlăul Piatra Neamţ
AFC Câmpulung-Muscel 2022 – CS Dinamo Bukarest
| 1. AFC Metalul Buzău | 5 | 5 | 0 | 0 | 12–3 | 47 |
| 2. Marosvásárhelyi AFC ASA | 5 | 2 | 2 | 1 | 9–6 | 45 |
| 3. ACSM Politehnica Iaşi | 5 | 3 | 0 | 2 | 5–3 | 40 |
| 4. CSM Slatina | 5 | 3 | 2 | 0 | 9–3 | 37 |
| 5. CS Gloria Beszterce | 5 | 1 | 1 | 3 | 5–6 | 30 |
| 6. CS Dinamo Bukarest | 5 | 2 | 0 | 3 | 7–7 | 22 |
| 7. ACSM Ceahlăul Piatra Neamţ | 5 | 0 | 2 | 3 | 4–12 | 20 |
| 8. AFC Câmpulung–Muscel 2022 | 5 | 0 | 1 | 4 | 4–15 | 11 |
Pesek Attila




