Rangos elismerésben részesült a szatmárnémeti motoros, Gyenes Emánuel, hiszen a hét elején Bukarestben, a Nemzeti Operaházban Kiválósági díjat vehetett át az Országos Sportügynökség (ANS) által rendezett Román Sportgálán.
A rangos esemény keretében 2024 legjobb sportolóit, hazai sporteseményeit, illetve a sporthoz köthető eseményeket, személyeket díjazták, így Mani színpadra léphetett többek között olyan jeles személyiségek társaságában, mint Bölöni László, Simona Halep, Camelia Popetc vagy David Popovici mellett.
Mani a hazai motoros sport legismertebb és legjobb versenyzője. Ugyanakkor nemzetközi versenyek győztese és dobogós motorosa, de a lekiemelkedőbb elismerése a Dakar-ralin szerzett aranyérmek.
„Nagyon kellemes meglepetés volt számomra, amikor megtudtam, hogy jelöltek a kiválósági díjra. Nagyon örülök, hogy a motorsport egyre nagyobb médiavisszhangot és elismerést kap Romániában. Köszönöm a szponzoraimnak és a Romániai Motorkerékpár-szövetségnek, akik évről évre segítenek abban, hogy részt vehessek a világ legkeményebb és legismertebb raliján, a Dakar-ralin.
Köszönöm mindenkinek, és szeretnék gratulálni minden díjazott sportolónak ezen az eseményen!”
mondta beszédében a szatmári pilóta, aki tizenöt alkalommal állt rajthoz a sivatagi száguldáson.
A ROMÁN SPORTGÁLA DÍJAZOTTJAI
Az év férfi sportolója: David Popovici (úszás)
Az év női sportolója: Simona Radiș (evezés)
Az év edzője: Adrian Rădulescu (úszás)
Az év edzőnője: Camelia Voinea (torna)
Az év paralimpiai férfi sportolója: Alexandru Bologa (judo)
Az év paralimpiai női sportolója: Camelia Ciripan (para asztalitenisz)
Az év sporteseménye: felnőtt birkózó Európa-bajnokság, Bukarest
Különdíj – Magánkezdeményezés a sportban: Transylvania Open
Az év férfi csapata – csapatsportok: Románia labdarúgó-válogatottja
Az év női csapata – csapatsportok: Beszterce-Naszódi CS Gloria 2018 (kézilabda)
Az év férfi csapata – egyéni sportok: Marian Enache és Andrei Cornea (evezés)
Az év női csapata – egyéni sportok: Románia 8+1-es csapata (evezés)
A sport reménysége – női: Amalia Lică (ritmikus gimnasztika)
A sport reménysége – férfi: Vlad Covaliu (vívás)
A sport reménysége – vegyes: Teodor Luca Botnaru és Julia Denisa Bidică (sporttánc)
Az év elnöke: Camelia Potec (Romániai Úszó- és Öttusa-szövetség)
Életműdíj – Kiválósági Díj a teljes karrierért: Simona Halep
ANS Különdíj – A Sport Legendája: Bölöni László
Kiválósági Díj a motorsportban: GYENES EMÁNUEL
Pesek Attila



