Most ért véget a Dakar-rali, amin végig szurkolhattuk a szatmárnémeti Gyenes Emánuel versenyzését, máris szoríthatunk egy újabb szatmári-egri-marosvásárhelyi csapatnak, akik nekivágtak a Budapest-Bamako offroad-ralinak.
„A világ utolsó nagy kalandja”. Így harangozták be a szervezők a 15. kiírást, ahol a verseny másodlagos. Kalandvágyó, bátor férfiak és nők vágnak neki 8276 kilométeres távnak, amit 18 nap alatt kell teljesítsenek a résztvevők.
A szatmárnémeti quad-versenyző, többszörös román bajnok Szejke Vilmos mellé szegődött a szatmárnémeti Fodor Ferenc, az egri Puskás Róbert és a marosvásárhelyi Gábor Lehel Levente. Amatőr szinten utóbbi hárman is sportolnak, futnak, bicikliznek vagy atletizálnak.


Budapestről indultak a csapatok
„Sokat hallottunk erről a raliról, ezért bakancslistás volt. Valójában az ilyen fajta verseny mindannyiunknak idegen terep, de bízunk benne, hogy szerencsésen a végére érünk”
– mondta a Szatmári sporthíreknek Szejke Vilmos, aki a csapatával pénteken már el is rajtolt Budapestről.
A szatmári csapat 4×4 túra kategóriában vesz részt, ami jótékonykodást is jelent a résztvevők részéről. Az Erdélyi Kárpát Egyesület felajánlásával pólókat, a Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából pedig édességeket és sapkákat visznek, amit afrikai országokban fognak kiosztani rászorulóknak.
Egy másik igazán különleges küldetést is vállaltak a szatmáriak, ugyanis a Borókagyökér Egyesület felajánlásából Keresztes Zoltán faragott munkája kerül majd a Ráktérítőre, Nyugat-Szaharába.


Keresztes Zoltán készítette a faragványt
„A kiírásban volt egy ilyen lehetőség is, hogy valaki elkészítheti a Nyugat-Szaharában ellopott, Ráktérítőt jelölő táblát. Erre a lehetőségre lecsaptunk, és vállaltuk mi, hogy elkészítjük, elvisszük, és kihelyezzük Keresztes Zoltán faragott munkáját”
– tette hozzá Szejke Vilmos.


Szatmárnémeti neve is kikerül a Ráktérítőre
A rajtot tehát pénteken rendezték Budapesten, és a ralikhoz hasonlóan pódiumra hajtottak fel a versenyzők, innen indultak útnak. Erre az alkalomra a szatmári terepjáró oldalára Szatmárnémeti címerét ábrázoló zászló is felkerült.
Az első három napon egy 3539 kilométeres szupermaratoni szakaszt kell teljesíteni a marokkói Faz településig. Innen átlagban, naponta 459 kilométert kell teljesíteni.
„Az útvonal nehéz és kihívásokkal teli lesz. A rally történetében harmadszor Guineába és Sierra Leonébe is ellátogatunk. A verseny, 4×4 túra és a túra kategóriában induló járművek szinte azonos útvonalon teljesítik a távot. A verseny és a 4×4 túra kategória indulóinak több lesz a földutas, nehéz szakasz, sokkal több kihívással, mint eddig valaha, de az esti táborok célpontjai ugyanazok lesznek. Guineában és Sierra Leonében buja dzsungelekre és itt ott pocsolyákra is lehet számítani”
– írják a szervezők a hivatalos oldalukon.

A szatmárnémeti Szejke Vilmos mellé szegődött a szatmárnémeti Fodor Ferenc, az egri Puskás Róbert és a marosvásárhelyi Gábor Lehel Levente
Marokkóban átszelik az Atlasz-hegység szikláit, majd a két legkeményebb dűnerendszer vár a mezőnyre.
Innen Mauritánia leglátványosabb tájai, aranyszínű homokdűnéi következnek, ahol klasszikus szaharai autózás vár az indulókra.
Szenegálban szavannák, fekete nők, krokodilok, vízilovak várják a versenyzőket. Szenegál leglátványosabb kis falvain, szűk, szamárkocsis ösvényeken át dönget a mezőny a dindifeloi vízesésig.
A száraz szavannákat, buja erdők és sűrű dzsungelek váltják fel. A guineai magasföldek legfestőibb részén halad el a mezőny át Sierra Leonébe és az Atlanti-óceán partjaihoz. Bureh Beach-en rendezik az idei Bamako Beach Party-t helyi halászokkal, séfekkel és zenészekkel, majd február 12-én Freetownban ér véget a futam.
Pesek Attila




